Címke: Burucs Borbála

Közel 700 ló három korosztályban a Fiatal Lovak Világbajnokságán

Az FEI WBFSH Fiatal Lovak Világbajnoksága 30 évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson a legtehetségesebb fiatal ugrólovaknak. Ma is a világ legelismertebb tenyésztői és lovasai érkeznek évről évre Lanakenbe, hogy megszerezzék a világbajnoki címet. Idén a három korosztályban összesen 674 ló mutatkozott be a legendás helyszínen.

Olimpikonok a tiszteletkörben

11 versenyszám maradt a Mária napi díjugrató verseny utolsó napjára. A közönség ma is két olimpikon lovast láthatott a Nemzeti Lovarda központi pályáján: Göttler Vilmost, valamint a 2024-es párizsi olimpiát megjárt Kaizinger Balázst.

A Magyar Lovassport Szövetség díjazottjai

Idén is a Gróf Széchenyi István Emlékverseny szombati napján került sor a Magyar Lovassport Szövetség ünnepélyes díjátadójára. A rendezvény házigazdái Szladek Péter és Dénes Judit voltak, a díjazottakat a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke, prof.dr Sótonyi Péter köszöntötte.