Cseh győzelem a Medium Tour döntőjében, ifj. Szabó Gábor második

Mediumtour donto og

A szombat délelőttöt a fiatal lovak versenyének második fordulója és a VIP Tour döntője töltötte ki a Nemzeti Lovardában. Délután pedig a Small Tour második fordulója, majd a Medium Tour döntője zajlott a központi pályán ragyogó napsütésben.

Második alkalommal léptek a pályára a fiatal lovak az idei Széchenyi Emlékversenyen. A verseny főbb számai: 12 akadály, 14 erőkifejtés, 34 résztvevő, 21 hibátlan lovaglás.

A mezőnyt a hatéves lovak uralták, az első hat helyezett közé mindössze egy hétéves tudott bekerülni. A győzelmet Szuhai Rodrigo szerezte meg a Mugano Van Klapscheut × Elvis Ter Putte származású herélt, Ugano-K Van Kattenheye nyergében. Második Tóth László és az I M Special de Muze × Voltaire származású Pearl Jam G. A harmadik helyen zárt ifj. Szuhai Gyula és Doha Z (Diarado × Comme IL Faut 5).

A dobogós és helyezett lovasoknak Robert Fekar, a versenybíróság tagja gratulált.

A fiatal lovakat legközelebb a vasárnapi döntőben láthatja viszont a közönség, ahol összevetés dönt majd a végső helyezésekről és persze az 1200 eurós összdíjazásról.

1 PET8231
Szuhai Rodrigo - Ugano-K Van Kattenheye

A hétvége első döntőjét a VIP Tour mezőnye nyitotta meg 55 lovassal. A versenyzőket a fináléban már 125 centiméteres akadályok várták a pályán. A győzelmet a 2025-ös amatőr országos bajnok és az idei fedettpályás döntő amatőr kategóriájának bajnoka, Kovács Noémi szerezte meg Che Che R.Cs. nyergében. Minimális időkülönbséggel a második helyen zárt Frányó Csenge és Clever Chap, míg Vései Maja és Lifetime a harmadik helyen végzett.

További helyezettek: Lena Dudkowska (POL) – Aruna Dh Z, Sallai Lili Dominika – Irisz, Ekaterina Firyulina – Sonatina Blue.

A döntőt követő eredményhirdetésen Schlezák Melinda, a versenybíróság elnöke és Stróbl Dorottya versenyigazgató gratulált a lovasoknak.

1 PET8531
Kovács Noémi – Che Che R.Cs.

Small Tour második fordulója 130 centiméteres magasságon 27 versenyzővel zajlott, közülük a pályát tizenegyen teljesítették hibátlanul. A dobogós helyeken ezúttal magyar lovasokat köszönthetett az eredményhirdetésen Szladek Péter, Fodor Kornélia (Nelli) és Stróbl Dorottya.

Az első helyet Tóth Martin szerezte meg a magyar sportló fajtába tartozó Jegenyével. Egy másodpercen belül szelte át a célvonalat a második helyezett Kovács Roland – Messindra AA és a harmadik helyen záró Krucsó Szabolcs – Coolpoint páros. Az eredményhirdetésre szólított lovasok között ott voltak a lengyel Milena Wójcikiewicz – Juggle Baraka (4. hely) és Amelia Jez – Eldorado (6. hely) párosok is, akik az előző fordulóban is a helyezettek között végeztek.

1 PET8703
Tóth Martin - Jegenye

51 résztvevővel zajlott a Medium Tour döntője 140 centiméteres magasságon. Karádi László pályáján 12 akadály, 15 erőkifejtés várta a lovasokat. A versenyzőknek az összetett akadályok és az utolsó okszer okozták a legtöbb fejtörést. Három nemzet tizenkét lovasa zárta hibátlanul az alappályát, köztük nyolc magyar. Az összevetésben új akadály is került a pályára, egy, stílusosan a Nemzeti Lovarda főépületét formázó meredek.

A rövidített pályán elsőként induló cseh és osztrák lovas magasra tette a mércét, ugyanis két gyors hibátlannal indították az összevetést. Linda Portychova végül legyőzhetetlennek bizonyult Lara nyergében. Érdekesség, hogy a versenyző mindkét lovával bejutott az összevetésbe, Black & White P. nyergében a nyolcadik helyet szerezte meg. A hazai közönség örömére a második helyen ifj. Szabó Gábor végzett, aki ezúttal is Gáncsos László Bizar VDL nevű ménjét lovagolta. A harmadik helyet szerezte meg az összevetés első magyar hibátlan párosa, Burucs Borbála és Mia Niana.

A további helyezések: Csontos Zsuzsa – Quintessa, Sally Carina Zwiener (AUT) – Umc’s Dorado Blue, Mráz Tamás – Choral Symphony, Lena Binder (AUT) – Casalli 3, Hubai István – Cover Girl 54, Szabó Virág Noémi – Mijzelf JG, Szép Krisztián – Vivant van de Boss, Kovács Roland – Casallandia PS.

A lovasoknak Stróbl Dorottya versenyigazgató és Kunné Fekete Alexandra gratulált. A Medium Tour fináléjának összdíjazása 3000 euró volt.

Medium Tour 1 Linda Portychova CZE Lara PET8860
Linda Portychova – Lara

A Gróf Széchenyi István Emlékverseny vasárnap reggel 8:45-kor a Small Tour döntőjével folytatódik, majd 15 órától kerül sor a hétvége legrangosabb versenyszámára, a 145 centiméteres Big Tour döntőre, amelynek összdíjazása 30.000 euró.

A belépés vasárnap is ingyenes.

Fotó/Photo: CSIO Budapest / Kovács Petronella

Kapcsolódó cikkek
Kommentek