A szombat délelőttöt a fiatal lovak versenyének második fordulója és a VIP Tour döntője töltötte ki a Nemzeti Lovardában. Délután pedig a Small Tour második fordulója, majd a Medium Tour döntője zajlott a központi pályán ragyogó napsütésben.
Címke: ifj. Tóth László
A hazai közönség örömére ismét hazai sikerek tették emlékezetessé a Gróf Széchenyi István Emlékverseny első napját.
A Díjugrató Szakág közzétette a 2025-ös év ranglistáit.
Benedek Adél és ifj. Tóth László ezúttal Spanyolországban versenyzik.
A spanyolországi Olivában rendezett nemzetközi versenysorozat első és második hetében ifj. Tóth László hét versenyszámot is meg tudott nyerni.
A négy-, öt- és hatéves lovak döntői után az utánpótlás korosztály középdöntőjével folytatódott a XLII. Tenyészverseny a Nemzeti Lovardában.
Elérkezett a vasárnap, a döntők napja.
Ifj. Tóth László ismét Spanyolországban, Krucsó Balázs pedig Belgiumban aratott győzelmet.
Díjugratás
Arezzo, Vejer de la Frontera, Beddizole, Lier – ne találgass, eláruljuk, melyik díjugratónk merre járt!
Idehaza épp csak lezajlott a Fedeles Döntő első része, tőlünk délebbre, illetve nyugatabbra azonban a lovasok már jó ideje élvezhetik a napsütést és a szabadtéri versenyeket.
Ezen a hétvégén a spanyolországi Valenciából és Vejer de la Fronterából, valamint az Olaszországi Arezzóból számoltak be a magyar díjugratók kiváló eredményeikről.

