A Nemzeti Lovardában zajló idei utolsó díjugrató GP forduló szombati napján tartották a fiatal lovak és a gyermek korosztályú lovasok döntőjét.
Címke: ifj. Tóth László
A 2020-as Díjugrató GP sorozat utolsó állomása vette kezdetét csütörtökön a Nemzeti Lovardában. Az indulói létszám ezúttal is felülmúlta az elvárásokat, minden nap reggel 7-től este 8-ig tart a verseny, hogy a több mint 1000 startot zökkenőmentesen le lehessen bonyolítani.
A 2013 óta megrendezésre kerülő Grand Prix sorozatban először fordult elő, hogy 49 páros állt starthoz. Nehéz feladat várt a szezon második 150 centiméteres pályáján a lovasokra és lovaikra, így nem csoda, hogy a versenyszámban mindössze egy hibátlan lovaglást láthatott a közönség.
Szombat délután hűvös, szeles időben került sor Bábolnán az idei év második gyermek Grand Prix fordulójára, ahol a fiúké volt a főszerep. A leggyorsabb lovaglást első összevetőként a még csak 11 éves Szuhai Rodrigótól láthatta a közönség, aki Qualinával megnyerte élete első GP-jét.
A díjugrató Grand Prix sorozat második állomásán, a Bábolnai Ménes nagyszerű versenypályáján kimagasló eredmény született a fiatal lovak versenyszámában.
Ifj. Tóth László Portugáliában, ifj. Szabó Gábor Lengyelországban, Dömse Tamás Kaposváron szereztek jobbnál jobb helyezéseket.
A Díjugrató Szakág összesítette 2019 eredményeit és közzétette a tavalyi év ranglistáit. Lássuk, kik voltak a legeredményesebb lovasok 2019-ben a hazai díjugrató sportban!
A Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság utolsó napja soha nem látott izgalmakat hozott, a közönség lélegzetvisszafojtva izgulta végig a helycseréket a felnőtt döntőben.
A Fiat Díjugrató Országos Bajnokság első napja négy korosztály, a gyermek, az ifjúsági, a fiatal lovas és a felnőtt kategória elődöntőivel vette kezdetét.
A Fiat Díjugrató Országos Bajnokság második napjának legjobban várt versenyszáma a felnőtt lovasok középdöntője volt, ami egyben a csapatbajnokság végét is jelentette.

