Négy versenyszám zajlott a CSIO3*-W Budapest harmadik napján.
Szalontai Virág cikkei
Csütörtök délután 36 fokos hőségben került sor a CSIO3* Honvédelmi Minisztérium Grand Prix-ra. A 150 centiméteres, összevetéses versenyszám pénzdíja 52.000 euró volt. A versenyszámra 15 ország lovasa nevezett.
Kezdetét vette az év legrangosabb hazai díjugrató eseménye, a CSIO***-W Nemzetközi Díjugrató Világkupa és Nemzetek Díja Csapatverseny a Nemzeti Lovardában.
A Gróf Széchenyi István Emlékverseny fénypontja a verseny zárásaként megrendezett kétfordulós Grand Prix volt a Baileys díjáért.
A Gróf Széchenyi István Emlékverseny szombati napjának fénypontja a Silver Tour fináléja volt.
A Gróf Széchenyi István Emlékverseny a VIP, a Silver és a Gold Tour középdöntőjével folytatódott, valamint debütáltak a 120 centiméteren versenyző Bronze Tour versenyzői is. A pénteki nap utolsó és egyben legmagasabb versenyszámában pedig igazi maratoni versenyt láthatott a közönség, hiszen 61 páros állt rajthoz, hogy kvalifikálja magát a vasárnapi Nagydíjra.
Díjugratás
Ifj. Szuhai Gyula ismét bizonyított a felnőttek között a Széchenyi Emlékverseny első napján
A Gróf Széchenyi István Emlékversenyen tíz nemzet lovasai állnak rajthoz a négy nap leforgása alatt, több mint 200 versenyző képviseli hazáját ezen a nemzetközi megmérettetésen.
Az idei második GP forduló a kecskeméti Airvent Lovasklubban zajlott több mint 200 ló részvételével
Nagy lendülettel vette kezdetét a 2022-es év a díjugratás szerelmesei számára. Múlt héten nyitotta meg az évet Kecskemét és Kaposvár, most pedig Budapesten zajlik fedettpályás verseny több mint ezer starttal.
A Fédération Equestre Internationale (FEI) elnöke, Ingmar De Vos a hibrid FEI Közgyűlés utolsó napját az elmúlt évben uralkodó közösségi szellem megünneplésével zárta beszédében Antwerpenben.