Több mint ezer starttal indul az év a Nemzeti Lovardában

20220204 og

Nagy lendülettel vette kezdetét a 2022-es év a díjugratás szerelmesei számára. Múlt héten nyitotta meg az évet Kecskemét és Kaposvár, most pedig Budapesten zajlik fedettpályás verseny több mint ezer starttal.

A Nemzetközi Lovasszövetség (FEI) által bevezetett szabálymódosítások sok esetben felforgatták az eredménylistákat, hiszen január 1-jétől minden másodperc időtúllépés után 1 hibaponttal gazdagodnak a lovasok, a korábbi négy másodpercenkénti lépcső helyett. Így egy megállás, vagy kör lovaglásával 5-10 extra hibapontot is könnyen össze lehetetett gyűjteni.

A verseny első napján reggel nyolctól este kilenc óráig hét különböző versenyszámban álltak rajthoz a lovasok. A nap zárásaként megrendezett 130 centiméteres kétfázisos versenyszámban 44-en álltak rajthoz. Sokan az első fázisban elért időtúllépés miatt csúsztak le a helyezésről, de azért így is szép számmal született hibátlan, akik közül Técsy Attila volt a leggyorsabb Jubab Van’T Siamshof nevű lovával, megelőzve ifj. Szabó Gábort Mezőhegyes Chabalával és Szuhai Pétert Tanja nyergében.

PC técsy 20220205
Técsy Attila - Jubab Van’T Siamshof
PC szabo 20220205
ifj. Szabó Gábor - Mezőhegyes Chabala
PC szuhai p 20220205
Szuhai Péter – Tanja

120 centiméteren a nyitott kategóriában Kovács Roland volt a leggyorsabb, Consience nevű lovával szenzációsan gyorsan teljesítette a pályát Búza Krisztián és Burucs Borbála előtt.

PC kovács conscience 20220205
Kovács Roland – Consience

A fiatal lovasok között Kamerman Mona, Bartos Eszter és Fábián Johanna volt az első három helyezett sorrendje.

A 6 éves lovak 110 centiméteren mérkőztek meg egymással, ahol a Budai Virág által bemutatott Lady In Red HX kapta a legmagasabb stíluspontot, a pályán tanúsított lovagolhatóságáért, és ugrás felett mutatott képességért 8,5 ponttal jutalmazta Stróbl Dorottya versenybíró.

PC budai LADY IN RED HX20220205
Budai Virág - Lady In Red HX

Második helyen ifj. Szabó Gábor végzett Quel Action VDS nevű lovával, harmadikon pedig a Fábináncsics Horses fedezőménje, Kisimov.

Az 5 éves lovak között Chaccoontano Sz volt a legjobb Berkes Mátéval a nyergében, megelőzve Burucs Borbálát saját tenyésztésű kancájával, Mia Nianaval, és Török Sándort My Concept Ps-vel.

PC berkes chacoontano 20220205
Berkes Máté - Chaccoontano Sz

Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu

Kapcsolódó cikk
Kommentek