FEI: fontos szabályváltozások díjlovaglásban, díjugratásban és lovastusában

Fei dijugratas illusztracio lkowalski

Annak ellenére, hogy a lovas közösség számos olyan magas szintű esemény visszatérését ünnepelte 2021-ben, mint a Longines FEI Nations Cup döntője Spanyolországban, vagy a Tokiói Olimpiai Játékok, a sportév korántsem volt normális. A COVID-19 több nagy múltú lovas versenyt halasztott el még egy évre, valamint a FEI Világkupa-döntőjét törölték a lovak herpeszvírus-járványa miatt, amely leállította az európai versenyeket egy időre.

E kihívások ellenére a Fédération Equestre Internationale (FEI) elnöke, Ingmar De Vos a hibrid FEI Közgyűlés utolsó napját az elmúlt évben uralkodó közösségi szellem megünneplésével zárta beszédében Antwerpenben:

„Időnként kimerítő és kilátástalannak tűnő volt a helyzet, de ahogy itt állok, büszke vagyok közösségünk erejére és a nehézségekkel szembeni ellenállóképességünkre” – mondta. „Igazi találékonyságot mutattunk, különösen pozitív és proaktív közösségként képesek voltunk előrelépni és elfogadni a változást.”

Ingmarde Vos FEI 2021
Fotó: FEI/Dirk Caremans

Az egyik ilyen változás a nyáron debütált háromfős csapatok bevezetése mindhárom olimpiai szakágában. A változtatás a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azon törekvésére reagált, hogy több nemzetet vonjanak be a versenybe anélkül, hogy növelnék a résztvevők számát. Miközben ezt a célt sikerült elérni – minden korábbinál több ország vett részt a tokiói lovas eseményeken –, a változást erős ellenállás fogadta.

Annak ellenére, hogy több sportoló is szenvedélyesen érvelt a négyes forma megtartása mellett, mint például Steve Guerdat a FEI találkozóján, az erős lovas nemzetek is e mellett foglaltak állást. Elsődleges okuk a lovak jólétének figyelembevétele, de a FEI Sportbizottság tagjai egyértelművé tették, hogy támogatják a NOB-ot ebben a kérdésben. A közgyűlés utolsó ülésén került szavazásra a három- vagy négyfős csapatok kérdése az olimpián és a paralimpián egyaránt, ahol hetven- harminc arányban nyert a kisebb létszám, így a következő játékokon is maradnak a három fős csapatok. Ez azon országoknak kedvez, akik nem tudnak négy olimpiai szintű lovat kiállítani, így nem szenvednek hátrányt azon nemzetekkel szemben, ahol öt-tíz jelentkező is van a keretre.

Egy másik jelentős változás a reining, mint FEI szakág megszüntetése volt. 2018-ban a FEI megszüntette együttműködési megállapodásait az American Quarter Horse Associationnel és a National Reining Horse Associationnel. Miután nem sikerült megoldást találni, a FEI megszavazta a szakág törlését a névsorából, bár egyetértettek abban, hogy támogatják a nemzeti szövetségek kezdeményezéseit a sport felélesztésére.

A 2021-es doppingügyben a FEI Törvényszék elnöke, Jose Rodriguez Alvarez bejelentette, hogy bár a tokiói olimpiai és paralimpiai játékokon nem volt pozitív drogteszt sem a lovasok, sem a lovak esetében, összességében a FEI Törvényszék rekordszámú ügyet kezelt. Az esetek 79 százaléka lódoppinggal volt kapcsolatos, és az átlagos eltiltás 13,8 hónap volt, közel 4000 svájci frankos pénzbírsággal, ami mindkettő valamivel meghaladja az előző években kiszabott büntetést.

Díjugratás

A díjugrató szabályok ebben az évben teljes felülvizsgálaton mentek keresztül.

  • Elfogadásra került az Egyesült Államok Lovas Szövetségének azon javaslata, hogy az időbüntetést a korábbi 4 másodpercenkénti 1 büntetőpontról másodpercenkénti 1 büntetőpontra emeljék az A szabály versenyeiben.
  • Visszavonták azt a javaslatot, amely lehetővé tette volna az utazó tartalékok egyéni részvételét a regionális bajnokságokon.
  • Változás történt az olimpiai játékokon és világbajnokságon egyéni érmet szerző lovasok CSI-meghívási szabályaiban. Az aranyérmesek a bajnokságot követő négy évre meghívást kapnak az összes CSI versenyre, míg az ezüstérmesek két évre, a bronzérmesek pedig egy évre kapják meg ezt a jogot.

Lovastusa

  • A Lovastusa Bizottság szabálymódosítást fogadott el, melyben légmellényt ajánl a terepversenyhez, és kimondja, hogy a csak a hátat védő mellények nem minősülnek a tereppályán alkalmas testvédőnek.
  • A CCI4*-L minősítés megváltoztatása lehetőséget ad a kategorizálatlan, D vagy C sportolóknak két CCI3*-L és egy CCI4*-S vagy egy CCI3*-L és két CCI4*-S verseny részvételével a hosszú formátumú négycsillagos minősítés megőrzésére. A változtatást az új-zélandi szövetség javasolta, mivel a világ bizonyos részein korlátozottak a hosszú formátumú háromcsillagosok, és ennek eredményeként egy esemény kihagyása hat-tizenkét hónappal késleltetheti a feljebb jutást.
  • A Minimális Alkalmassági Követelmények módosítása lehetővé teszi a versenyző számára, hogy kvalifikációs eredményt érjen el, ha legfeljebb egy zászlót kihagy a terepfeladat során.
  • U25-ös kategória került hozzáadásra.
  • A papírmentes bírálati rendszerek már engedélyezettek a díjlovaglásban.
  • Elfogadott javaslat, amely lehetővé teszi a tereppálya tervezőjének és a technikai kiküldöttnek, hogy bizonyos körülmények között több banket vagy árkot is egy erőfeszítésnek számítson.
  • Új grafikák kerültek a szabályzat díjlovagló szakaszánál engedélyezett zablák köréhez, hogy elkerüljék a French Link (legális) és a Dr. Bristol (illegális) összetévesztését.

Díjlovaglás

  • A rövid Grand Prix teszt (amelyet minden világbajnoki minősítőnél alkalmaznak) bekerült a szabálykönyvbe.
  • Tisztázták, hogy egy lovas, aki két lóval versenyzik azonos szinten, csak az egyikkel indulhat a Kűrben vagy bármely döntőnek minősülő számban.
  • Számos változás történt a zablákkal kapcsolatban:
    • A feszítőzabla felső karja nem haladhatja meg az 5 centimétert.
    • Edzéskor, bemelegítésen vagy versenyen tilos olyan tárgyat használni, amely eltakarja a ló szemét.
    • A ló testének egyetlen része sem festhető.
    • Tilos bármilyen fehér anyag használata a ló szája körül a habzás imitálására.
    • Füldugók használata megengedett az állatorvosi felvezetés során.
  • Technikai hibák (például lábvédővel vagy pálcával az arénába való belépés, csengő előtti belépés vagy a csengetést követő 45 másodpercen belül az arénába való be nem érés) 0,5 százalékpontos levonással jár mostantól. Az ilyen hibákat korábban egyaránt 2 pont levonással büntették, de mivel a tesztek rendkívül eltérő pontértékekkel rendelkeznek, így a technikai hibákat súlyosabban büntették a gyerekversenyen, mint a Grand Prix teszteken.

Forrás: FEI
Borítókép: FEI/Łukasz Kowalski

Kapcsolódó cikk
Kommentek