Kisgergely Kata Csenge nyerte a Silver Tour fináléját

Kisgergely T23 6928

A Gróf Széchenyi István Emlékverseny szombati napjának fénypontja a Silver Tour fináléja volt.

Itt 50 főre szaporodott a résztvevők száma, hiszen a vasárnapi nagydíjban minden lovas csak egy lovat lovagolhat. Így sokan a második lovukkal ide neveztek, ezáltal várható volt, hogy népes összevetésre fog sor kerülni, hiszen sokaknak nem okozott gondot ez a 135 centiméteres magasság. Végül 22 párost hívtak vissza, hogy a rövidített pályán kiderüljön, ki viszi haza a Gain díját.

Remekül lovagoltak a hazai versenyzők, közülük is kiemelkedett most Kisgergely Kata Csenge, aki mindhárom napon hibátlanul teljesített Bizar VDL nevű ménjével, és ebben a népes összevetésben is fergeteges időt produkálva maga mögé utasította a mezőnyt. Második helyen Andrej Holly végzett, aki rendszeres részvevője a hazai rendezésű nemzetközi versenyeknek, így a szlovák lovasra a közelgő CSIO-n is számítani lehet. A Gold Tour pénteki fordulójának győztese, ifj. Szuhai Gyula fiatal kora miatt nem indulhat a vasárnapi nagydíjban, hiszen a nemzetközi szabályok értelmében maximum 140 centiméteren versenyezhet a mindössze 15 éves lovas. De talán megfelelő vigaszdíj számára a Silver Tour fináléjában elért harmadik hely is, a melyet Perty Jackson nevű lovával sikerült elérnie. Negyedik helyen végzett Mráz Tamás Sanghataval, megelőzve Bohák-Debreczeni Évát és Krucsó Szabolcsot.

1 T23 7104
Kisgergely Kata Csenge – Bizar VDL

Bodnár Annabell nyerte a VIP Tour döntőjét

A Széchenyi István Emlékverseny szombati napján tartották a VIP tour 115 centiméteres döntőjét a Baileys díjáért, 46 párossal a startlistán. A szám különlegessége volt, hogy csak hölgyek álltak rajthoz, akik közül 19 hibátlan lovaglás született, így népes összevetésben dőlt el a helyezések sorsa. Ahogy várható volt, nagyon szoros eredmények születtek, így a helyezések csupán tizedmásodperceken múltak sok esetben. Az összevetés után a leggyorsabb pályát Füzér Gábor tanítványa, Bodnár Annabell mutatta be Comedy Star nevű lovával, megelőzve Oláh Mira Karinát Sárkány Zsolt felkészítésében. Harmadik helyen a Cseszterlint Lovasklub versenyzője, Pusztai Lili végzett Tatai Lili Letta és Bölecz Virág Ráhel előtt. Hatodik helyen pedig a Szarvas Júlia Avatar párost köszönthettük.

2 T23 6103
Bodnár Annabell – Comedy Star

Magyar tenyésztésű lovak a fiatal lovak középdöntőjének dobogóján

A Pavo Lótündér díjáért rendezték a fiatal lovak 125-130 centiméteres középdöntőjét. Hat- és hétéves lovak álltak starthoz ebben a versenyszámban, akik közül az egyedüli, aki 70 másodpercen belüli idővel teljesítette a pályát, Varga Balázs volt, saját tenyésztésű ménjével, Jailbirddel. Második helyen a Kondor Ferenc által tenyészett 6 éves kanca, Vanda végzett Mráz Tamással a nyergében, Hegedűs Kristóf és Kurszán előtt. Negyedik helyen Kovács Roland ért célba Katerina PSZ nevű lovával, megelőzve az ötödik és hatodik helyen végző Budai Virágot, Lady In Red HX és Ecstasy D nevű lovaival.

2 T23 6591
Varga Balázs – Jailbird

Berkes Máté a Bronze Tourban a leggyorsabb

A Bronze Tour kétfázisos középdöntőjében 57 páros teljesítette a 120 centiméteres pályát, akik közül Berkes Máté volt a leggyorsabb Messenger Rouge Sz nevű lovával, megelőzve Zárug Annamáriát és Babos Grétát, akik az első fordulóban is a dobogón végeztek. Negyedik helyen Füzér Gábor, ötödiken Osztovits Péter, míg hatodikon a cseh színekben versenyző Lucie Kumarova végzett.

5 berkes T23 5446
Berkes Máté – Messenger Rouge Sz

A versenyszámokat a Riderline élőben közvetíti.

Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu

Kapcsolódó cikkek
Kommentek