Belgium, Franciaország és a napfényes Spanyolország: díjugratóink a legnevesebb nemzetközi versenyeken is kiválóan helytállnak.
Díjugratás
Erdélyi Magolna, FEI 3-as szintű pályaépítő karrierje új lendületet vett.
11 versenyszám és 294 start maradt az év első versenyhétvégéjének utolsó napjára a Nemzeti Lovardában.
11 versenyszámban 336 start zajlott szombaton a Nemzeti Lovarda nagy fedelesében.
177 lovas, 323 ló, három versenynapon 33 versenyszám – izgalmas megmérettetéseket ígér az év első versenye a Nemzeti Lovardában.
A kaposvári Pannon Lovasakadémia adott otthont február első napján az FEI nemzetközi díjugrató steward továbbképzésnek az ír Charles Maudlin vezetésével. A képzésen 13 nemzetközi steward vett részt.
A Díjugrató Szakág közgyűlésének ezúttal is egyik fénypontja volt a szakág kiemelkedő lovasainak díjazása.
A Díjugrató Szakág közgyűlésének ezúttal is egyik fénypontja volt a szakág kiemelkedő lovasainak díjazása.
A Díjugrató Szakág közgyűlésén a Szakág elnöke, Szotyori Nagy Kristóf ismertette a 2025-ös versenynaptárat, valamint a versenyszabályzat legfontosabb változásait.
Az utánpótlás és a felnőtt válogatott lovasokat is számos kihívás várja majd 2025-ben. A szakmai terveket a szövetségi kapitányok állították össze.