Kiemelkedően teljesítettek a Készenléti Rendőrség lovas rendőrei és lovai a XXV. Nemzetközi Rendőr Lovasversenyen a csehországi Brnóban.
Hazai lovas hírek
A kormányzati támogatással megvalósult, mintegy 850 millió forintos fejlesztés egyaránt szolgálja a kisbériek mindennapjait, ünnepeit, hagyományait és jelentősen erősíti a turizmus, az idegenforgalom lehetőségeit.
Hatalmas gyermeknapi szabadidős forgatag a Nemzeti Lovardában. Fantasztikus hangulat, rengeteg nyeremény, imádni való szakmai stáb, mesés környezet és rengeteg extra program.
Szombaton Szabadkán a Vajdasági Vágtával kezdődik meg a 17. Nemzeti Vágta előfutamainak sora. Vasárnap a Tolna vármegyei Őcsényben mérkőznek meg egymással lovasok.
A Lovas Honvéd Kadét képzés révén a Nádasdy Ferenc Huszárosztály és a Tartalékos Huszár századok utánpótlása is biztosítható lesz.
Idén 16 vidéki és határon túli Elővágtán mérkőznek meg a települések lovasai május és augusztus között.
Október 5-6. a 17. Nemzeti Vágta dátuma, amit ismét a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban rendeznek meg.
Az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad egykori lovasának munkáját a Magyar Lovassport Szövetség 2022. évben Gróf Széchenyi István Emlékéremmel ismerte el.
Ma Budapestre érkezett Recep Tayyip Erdogan török államfő, aki Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyalt, ajándékba pedig egy nóniusz fedezőmént kapott.
Erdőben járőröztek a Készenléti Rendőrség lovasai.