Nemzeti díjugrató lovasversenyre kerül sor Kiskunhalason a Hirling József Lovasparkban június 6-8. között. 135 centiméteres magasságú akadályok is várják majd a lovasokat.
Lovassport
Megszületett a tárgyilagos döntés: Kaizinger Balázs Herr Cooles Classicóval indul az olimpián.
Mától elérhetővé vált a Magyar Lovassport Szövetség legújabb informatikai fejlesztése, a HUNHORSE.
A pünkösdi hétvégén az ausztriai Weikersdorfban megrendezett távlovagló versenyen hét magyar páros állt rajthoz.
A magyar lovasok által jól ismert somorjai Hippodrom Aréna ismét rangos nemzetközi díjugrató versenynek adott otthont.
Doerfer Noémi eredményei alapján tartalékként szerepel az előzetes olimpiai nevezésben.
A Gróf Széchenyi István Emlékérem, illetve a Gróf Sándor Móric Támogatói Díj kitüntetettjei álltak a Riderline kamerája elé.
Az év legrangosabb díjugrató eseménye.
Póni Klub versenyszámok és meglepetés programok várják a gyerekeket egész hétvégén.
A kormányzati támogatással megvalósult, mintegy 850 millió forintos fejlesztés egyaránt szolgálja a kisbériek mindennapjait, ünnepeit, hagyományait és jelentősen erősíti a turizmus, az idegenforgalom lehetőségeit.