Július 15-én, kedden indul a nyári szezonális ellenőrzés. A szakemberek számos, tipikusan nyári programokhoz kapcsolódó területet vizsgálnak majd, többek között a nyári lovas táborokat is.
Magazin
Az utánpótlás Európa-bajnokság folytatásában a magyar rajongók a gyermek korosztályban versenyző Őzse László Nimródnak, a fiatal lovasoknál Kisgergely Kata Csengének, valamint az ifjúsági kategóriában induló Petes Majának és Szuhai Rodrigónak drukkolhattak.
Díjugratás
A magyar válogatott alig két hibapontra a dobogótól az ifjúsági Európa-bajnokság ötödik helyén
Csütörtök délután rendezték Riesenbeckben az ifjúsági Európa-bajnokság csapatversenyének záró fordulóját. Húsz ország válogatottjából már csak tízen állhattak starthoz a végső körben, köztük Magyarország csapata.
A legnépesebb mezőny a díjugrató utánpótlás Európa-bajnokságon, ahogy minden évben, ezúttal is az ifjúsági korosztályban állt össze. A verseny a németországi Riesebeckben, Ludger Beerbaum lovas objektumában zajlik.
2025. június 19-22. között a lengyelországi Sopotban rendeztek nemzetközi para-díjlovagló versenyt, ahonnan Fonyódi Ildikó két éremmel tért haza.
A magyar díjugratás történetében első alkalommal rendezték a Pataki Ménes versenypályáján a vármegyék csapatbajnokságát.
Idén is megrendezésre kerül az MSLT Csikóchampionátus 2025-ben született magyar sportló és magyar sportfélvér csikók részére.
Az ausztriai Linz-ebelsbergi pályán rendezték idén az Állatorvosok Díjugrató Világbajnokságát.
Július 8-13. között rendezik meg az eredeti csehországi helyszín helyett Németországban, Ludger Beerbaum lovas komplexumában, Riesenbeckben az idei utánpótlás Európa-bajnokságot.
A Derby hétvégéje minden évben a hazai lósport legkiemelkedőbb eseménye. Szombaton rendezték a 111. Magyar Ügető Derbyt, vasárnap pedig a 103. Magyar Galopp Derby a Kincsem Parkban.

