Krucsó Szabolcs Chacco Blue II-vel a második fordulóban

21032665 1637530099652274 5795398614619072383 N

Tegnap a vadászugratással kezdődött  Göteborgban a díjugrató Európa-bajnokság. A legjobb magyar eredményt ifj. Szabó Gábor érte Timpex Bölcsésszel, két verőhibával, 6, 29 hibaponttal zárt. Szorosan a nyomában, Krucsó Szabolcs Chacco Blue II-vel a kiváló hiba nélküli pályával 6,32 hibaponttal ért az elődöntőben célba. Horváth Balázs is mindent megtett, hogy sárga fedezőménjével, Zordonnal , 7, 50 hibaponttal nagyszerűen teljesítsen. Sajnos az Európa-bajnokság legelső indulójaként startoló, Hugyecz Mariann Chacco-Boyjal sem az elő-, sem a középdöntőben nem voltak formában, így nem tudtak hozzá tenni a magyar csapat teljesítményéhez. A középdöntőben, amely a Nemzetek Díja első fordulója volt ,még reménykedhettünk hogy csapatunk első tízbe tud kerülni. Az álom azonban hamar elszállt, hiszen Timpex Bölcsész Szabó Gáborral ezúttal meg sem tudta közelíteni megszokott formáját és túl sok hibaponttal ért célba. Két fiúnk azonban igazán helyt állt, Horváth Balázs Zordonnal kilenc hibaponttal éppen hogy lemaradt az ötvenedik helytől, ami a pénteki indulást jelentette volna. Krucsó Szabolcs azonban ma is nagy formában lovagolt és hat hibaponttal az összesítettben harminckilencedik helyen várhatja a holnapi folytatást. Henrik Ankacrona svéd csapatvezető válogatottja  8,21 hibaponttal áll az élen. Egyéniben pedig a tavalyi olimpia ezüstérmese, Peder Fredricson H & M All Innel nulla hibaponttal várja a holnapi folytatást.

Pénteken, 20.30 órakor villanyfényben a göteborgi Ullevi arénában eldől. hogy ki nyeri a csapat aranyérmet és ki jut be az egyéni döntőbe. Krucsó Szabolcs Chacco Blue II-vel tizedikként áll majd starthoz.

A versenyt pénteken 22.30 kor az Eurosport közvetíti.

Hajrá Szabolcs!

Kommentek