Szabadka lovasa nyerte a Vajdasági Vágtát

Vajdasagivagta Og

A Nemzeti Vágta idei első előfutamára, a Vajdasági Vágtára tizenhat délvidéki település nevezte be lovát és lovasát. A futamot Szabadkát képviselő Gulyás Szabolcs nyerte Kopra nevű lovával.

A Szabadkát képviselő Gulyás Szabolcs nyerte szombaton a hetedik alkalommal megrendezett Vajdasági Vágtát Kopra nevű lovával. Második az adorjáni Szőke Tamás lett Londonnal, harmadikként pedig Cékus Noémi ért célba Bácsfeketehegy színeiben Fickó hátán.

A Kishuszár Vágtát Hoffmann Evelin nyerte meg Manó nevű lován Temerin lovasaként, ő már biztosan képviselheti Vajdaságot a Nemzeti Vágtán Budapesten.

A továbbjutók október 19-én és 20-án állhatnak rajthoz Budapesten. Mivel tavaly a Nemzeti Vágtát a dél-bácskai Temerin lovasa, Nagy Arnold nyerte meg, így az idei rendezvényen ő selejtező nélkül indulhat, vagyis a Vajdaságot ketten képviselik majd Budapesten.

A Vajdasági Vágtára több ezer néző látogatott el. A futamok mellett lovasbemutatót, csikósbemutatót, néptáncosokat, régi mesterségek vásárát és főzőversenyt is rendeztek, valamint széleskörű gasztronómiai és kézműves kínálat várta a látogatókat. A nap zárásaként a Budapesti Operettszínház művészei léptek fel.

Vajdasagivagta2019 3

Forrás: MTI
Fotó: Nemzeti Vágta

Kapcsolódó cikk
Kommentek