Horváth Balázs és Mráz Tamás sikere a kiskunhalasi gyepen

Horvathbalazs kkhalas 202104 og

Az idei év első füves versenye zajlik a kiskunhalasi Hirling József Lovaspark füves pályáján. Lássuk a pénteki és szombati versenynap összefoglalóját.

Kiváló pályák a halasi füvön pénteken

Pénteken folytatódott az Országos Minősítő Díjugrató Lovasverseny és Grand Prix I. Fordulója Kiskunhalason. Szinte üres lelátók fogadták a kiemelt országos díjugrató verseny lovasait a Hirling Lovasparkban, mivel a járványügyi korlátozások miatt csak a lovastársak és a hivatalos kísérők kísérhették figyelemmel az eseményeket a helyszínen.

„A halasi pálya jól felkészített. Ahogy telnek a napok, úgy fokozatosan nehezülnek a pályák. Természetesen a pályaépítésnél mind a fű, mind pedig a szezon eleji körülményeket figyelembe veszem” – nyilatkozta Karádi László pályaépítő.

PC karadi laszlo

A péntek délelőtti első versenyszám győztese Krucsó Szabolcs lett Chesterfilddel, aki magyar bajnoki címét Kiskunhalason szerezte 2017-ben. A válogatott lovas elismerően beszélt a pályáról és a két nap eddigi teljesítményéről. „Nemzetközi mércével jószerével az egyetlen kiváló magyar füves pálya, ami ahogy az utóbb években lenni szokott, nagyon rendben van. Az első nap Chippendale-lel mentünk szép kört 130-on, most Chesterfield az 5 évesek között hozott első helyet a 110 centiméteres pályán. Remélem, az elkövetkezendő napokban hasonlóan jól teljesítek velük és a többi lovammal is” – jelentett ki a lovas.

Eredmények:

  • 7. vrsz., 110 cm 5 éves lovak stílusversenye (18 induló): 1. Krucsó Szabolcs, Chesterfield, Krucsó Lovasklub, 0,00, hp 8,70 pont
  • 8. vrsz., 120 cm ifi, Gyermek-GP kvalifikáció, kétfázisos, megszakítás nélkül (17 induló): 1. Bódai Hanna, Coliano, Gyenesdiási LSE, 0,00 hp, 30,04 mp
  • 9. vrsz., 120 cm Amatőr-GP kvalifikáció, kétfázisos vrsz., megszakítás nélkül (20 induló): 1. Bozsóky Zsófia, Charlotte, Pellet Hungary LSE, 0,00 hp, 27,29 mp
  • 10. vrsz., 120 cm 6 éves lovak stílusversenye (13 induló): 1. Kovács Henri, Caldato, Morris Lovas SE, 0,00 hp, 8,50 mp

11. vrsz., 130 cm nyitott + fiatal lovas U25-GP kvalifikáció, időre (30 induló):

  • 1. Szabó-Máriás Sára, Cantus Clay, GSH TEAM Lovas Klub SE, 0,00 hp, 65,58 mp
  • 2. Füzér Flóra, Chiara, Kiskunhalasi LTSE, 0,00 hp, 68,82 mp
  • 3. Ódor Enikő, Jason Statham, Equitania LC, 0,00 hp, 70,20 mp
  • 4. Czékus Zoltán, Carundy, Kisteleki Lovas Egyesület, 0,00 hp 70,38 mp
  • 5. Debreceni Fanni, DB Variette, Bellandor LKE, 0,00, 70,85 mp
  • 6. Mráz Tamás, EL Conthero, Badacsonyi Lovas Sport Club, 0,00 hp, 71,84 mp

Fiatal lovas (20 induló):

  • 1. Plavecz Szabrina, Aktus, Equitania LC, 0,00 hp, 74,29 mp (edző: Réti Dávid)
  • 2. Ódor Evelin, Babett 28, Equitania LC fiatal lovas, 0,00 hp, 74,32 mp (edző: Réti Dávid, Kovács Szilveszter)
  • 3. Jármy Vince, Chris Cross, Némethy Bertalan Alapítvány, 0,00 hp, 77,97 mp (edző: Jármy Katalin, Krucsó Ferenc János)
  • 4. Illés-Tóth Lotti, Cosmo, Debreceni LHSE, 0,00 hp, 79,37 mp (edző: Szladek Róbert)
  • 5. Bognár Dóra, Calli Top, Viktor-i Sportegyesület, 0,00 hp, 79,80 mp (edző: Kovács Dóra, Stelczer Viktor)
  • 6. Füzér Zsófi, Nekton Calido, Kiskunhalasi LTSE, 4,00 hp, 73,84 mp (edző: Füzér Gábor)

12. vrsz., 140 cm ny GP kvalifikáció, kétfázisos, megszakítás nélkül (41 induló):

  • 1. Horváth Balázs, PM Quintera, Airvent Lovas Club, 0,00 hp, 30,97 mp
  • 2. ifj. Szabó Gábor, Chabal TH, Timpex Nyíregyh. LK, 0,00 hp,31,72 mp
  • 3. Krucsó Szabolcs, Aranykapu Con Lordan, Krucsó Lovasklub, 0,00 hp, 31,82 mp
  • 4. Mráz Tamás, BN Silver, Badacsonyi Lovas Sport Club, 0,00 hp,34,48 mp
  • 5. Rezgő Zoltán, Zafír, Lovasakadémia SC, 0,00 hp, 36,35 mp
  • 6. Mráz Tamás, Givano, Badacsonyi Lovas Sport Club, 0,00 hp, 36,58 mp

Mráz Tamás győzelme 145-ön

Felhős, de kellemes időben folytatódott az Országos Minősítő Díjugrató Lovasverseny és Grand Prix I. Fordulója május elsején. Hét versenyszámot rendeztek, közöttük két fináléval, az öt- és hatéves lovak záró körével. A legrangosabb számot, a 145 centiméteres GP kvalifikációt Mráz Tamás BN Silverrel nyerte.

Az Országos Minősítő Díjugrató Lovasverseny és Grand Prix I. Fordulójának harmadik napján, szombaton 140 start történt. Szotyori Nagy Kristóf, a Díjugrató Szakág elnöke kiemelte, hogy a tavaly bevezetett fiatal lovak (5-6 évesek) fináléja jól vizsgázott. A népszerűségéhez a szakág kiemelt pénzdíjat biztosít, ahogy a záró napi döntőkhöz is. Az elnök megjegyezte, hogy a szombati 145 centiméteres magasságú pályán zajlott GP kvalifikáció pályája komoly feladat elé állította a lovasokat, ami a szokottnál kevesebb hibátlan lovaglást eredményezett, de ez jó szakmailag, mert a fejlődést szolgálta.

Gp3szotyori

Eredmények:

  • 13. versenyszám, 125 cm nyitott időre (17 induló): 1. Rezgő Zoltán, Gladiátor, Lovasakadémia SC, 0,00 hp, 64,73 mp
  • 14. versenyszám, 120 cm ifi Gyermek-GP kvalifikáció időre (14 induló): 1. Szabó Dorina, Arvisura, GSH TEAM Lovas Klub SE, 0,00 hp, 63,85 mp (edző: Szabó-Máriás Sára)
  • 15. versenyszám, 120 cm Amatőr GP kvalifikáció, időre (17 induló): 1. Hajdú Dóra, Poppy Paste "F", Champions Team LKE, 0,00 hp, 69,44 mp
  • 16. versenyszám, 135 cm Nyitott + fiatal lovas U25-GP kvalifikáció, csak időre (20 induló): 1. Horváth Balázs, PM Quintera, Airvent Lovas Club, 0,00 hp, 66,83 mp

17. versenyszám, 145 cm GP kvalifikáció, időre (27 induló)

  • 1. Mráz Tamás, BN Silver, Badacsonyi Lovas Sport Club, 0,00 hp, 72,72 mp
  • 2. Vándor Zsófia, Quintus, Varga Ménes GYLE, 0,00 hp, 73,97 mp
  • 3. Szuhai Gyula, Shiarado SZ, Diósgyőri VTK, 0,00 hp, 76,61 mp

18. versenyszám, 115 cm 5 éves lovak GP Finálé, időre, egyszeri összevetéssel (16 induló)

  • 1. Jármy Vince, For Lexcis Z, Némethy Bertalan Alapítvány, 0,00 hp, 36,09 mp
  • 2. Mráz Tamás, El Corlensky, Badacsonyi Lovas Sport Club, 0,00 hp 38,82 mp
  • 3. Szép Krisztián, Vivant Van De Boss, VILIMI LSE, 4,00 hp, 36,78 mp

19. versenyszám, 125 cm 6 éves lovak GP Finálé, időre, egyszeri összevetéssel (13 induló):

  • 1. Kovács Henri, Crumble Vd Broekkant Z, Morris Lovas SE, 0,00 hp, 41,40 mp
  • 2. Kovács Henri, Caldato, Morris Lovas SE, 0,00 hp, 43,49 mp
  • 3. Zajzon András, Bognár Jentorino-Diara, Riverside LSE, 0,00 hp, 43,52 mp

Tovább a teljes eredménylistákra »

Szöveg: Kovács Iván, képek: Katusné Gudmon Kata

Gp2tamfal
Kapcsolódó cikk
Kommentek