Benedek Adél győzött Salzburgban, dr. Lázár Zoltán négy hibapontos Poznanban

Benedek Adel salzburg2023 og

Szinte nem múlik el úgy hétvége, hogy a magyar díjugratók ne szereznének értékes helyezéseket egy-egy rangos külföldi versenyen. Ezúttal Ausztriából és Lengyelországból érkeztek jó hírek.

Ausztria legrangosabb fedettpályás nemzetközi díjugrató versenyén szombat délután rendezték az ifjúsági korosztály nagydíját. A 140 centiméteres alappályát holland és német versenyzők mellett az idei év fedettpályás ifjúsági döntő győztese, Benedek Adél teljesítette hibátlanul. Az összevetésben mindhárom lovas négy hibaponttal lovagolt, de Stróbl Dorottya tanítványa La Digue nevű pej heréltjével a leggyorsabb időeredménnyel ért célba a rövidített pályán, így megnyerte a 2023-as Amadeus Ifjúsági Nagydíjat.

Folytatta jó sorozatát dr. Lázár Zoltán, a felnőtt válogatott tagja. Ezúttal a lengyelországi Poznanban nemzetközi díjugrató versenyen vett részt. Casperrel a 140 centiméteres versenyszámban ért el ötödik helyezést, míg a vasárnap délutáni 155 centiméteres világkupában négy hibaponttal ért célba Diablo nyergében, ezzel folytatta a pontgyűjtését a liga ranglistáján.

Forrás és fotó: Díjugrató Szakág

Kapcsolódó cikkek
Kommentek