Az ifjúsági díjugrató válogatott is Nemzetek Díja bronzérmes Csehországban

Ifi2 og

A Prága melletti Zduchovicében rendezett utánpótlás CSIO Nemzetek Díja versenyszámát követően bronzérmesként dobogóra állhatott a magyar gyermek válogatott. A sikersorozatot az ifjúsági korosztály lovasai folytatták.

Péntek délután a csehországi Zduchovicében 140 centiméteres magasságon rendezték a World Youth Series ifjúsági Nemzetek Díját. Hat ország állított ki csapatot. Magyarország nyolc hibaponttal állt az első forduló után. A második forduló után a Szotyori Nagy Kristóf által vezetett ifjúsági válogatott 17 hibapontos eredménnyel felállhatott a dobogóra, Lengyelország és Németország mögött a harmadik helyen.

A csapat első lovasa, Szladek Róbert tanítványa, Őzse László Nimród négy hibapontja után egy kiváló hibátlannal kezdett. Stróbl Dorottya lovasa, Bodnár Annabell első pályája volt a kieső eredmény, de másodszorra az utolsó, fekete okszernél vétett verőhibájával négy hibaponttal ért célba. Pirik Zsolt tanítványa, Petes Maja Gwennel hibátlant lovagolt, majd másodszorra nyolc hibaponttal zárt. Baumann Bori tanítványa, Nagy Zsófia Victory Blue PS nyergében az első fordulóban a vizesárok csíkjára lépett rá, másodszor az első ugrásnál gyűjtött be négy hibapontot.

Ifi2 másolat

A csapatverseny mellett az egyéni versenyszámokban a gyermekeknél Csilló Balázs lovasa, Polgár Adél Dóra Nannantival négy hibaponttal lovagolt. Búza Krisztián két tanítványa az egyéni értékelésekben hozta a helyezéseket. Az ifjúsági korosztályban Susán Hanna Stolzuppal harmadik lett. A fiatal lovasoknál 145 centiméteren Bencses Réka az ötödik helyen végzett Málnával.

Érdekes versenyt hozott a verseny nagydíja. Huszonhét indulóból mindösszesen két páros tudta hibátlanul lelovagolni a 140 centiméteres alappályát. Az összevetésben Csilló Balázs tanítványa, Gál Balázs Milán Emerald De Revellel hibátlanul teljesített, de a lengyel Magdalena Kaluza minimális különbséggel gyorsabban lovagolt nála. Az eredményhirdetésre a pilisi Csilló Lovasiskola versenyzője így a második helyen lovagolhatott be. Krucsó Szabolcs a negyedik helyen zárt Uripointtal.

Gal Balazs Milan

A szombati nap sikereinek sorába tartozik, hogy a 135 centiméteres ifjúsági versenyszámban Bodnár Annabell és Identity hibátlan teljesítménnyel az ötödik helyen végzett. A gyermekek 125 centiméteres, kétfázisos versenyszámában Krucsó Karolina a harmadik, Polgár Adél Dóra a kilencedik helyen zárt.

Vasárnap a gyermek korosztály 130 centiméteres nagydíjának alappályáját Garai Richárd és Técsy Attila tanítványa, Soós Réka hibátlanul teljesítette Zillion R De Ganad nyergében, az összevetésben pedig négy hibaponttal az élmezőnyben zárt. Krucsó Karolina Jégvirággal és Varga Lili Mylo Captainnel is négy hibaponttal zárt a nagydíjban.

Az ifjúsági CSIO nagydíjában szoros alapidő várta a lovasokat. Bodnár Annabell Identityvel verőhiba nélkül, de az alapidő túllépéséért kirótt hibaponttal ért célba. Pirik Zsolt tanítványa, Petes Maja Casperrel hibátlan alappályát lovagolva bekerült az összevetésbe, ahol egy újabb hibátlannal megérdemelten lovagolhatott be az eredményhirdetésre. Az ifjúsági lovasok között az Őzse László - Falika VA és Susán Hanna - Stolzup párosok is négy-négy hibaponttal értek célba a korosztály legnehezebb kategóriájú nagydíjában.

Forrás és fotó: Díjugrató Szakág

Kapcsolódó cikk
Kommentek