Óriási divat lett a „nyaralós verseny” és mondhatni maga Szilvásvárad a szabadidőlovasok körében. A júliusi eseményre négyszázötven nevezés érkezett, ami rekordnak számít.
Címke: szabadidőlovas
Immár hagyomány a szabadidős lovasverseny Szilvásváradon az Állami Ménesgazdaságban.
Hatalmas gyermeknapi szabadidős forgatag a Nemzeti Lovardában. Fantasztikus hangulat, rengeteg nyeremény, imádni való szakmai stáb, mesés környezet és rengeteg extra program.
A Szabadidőlovas Szakág két közelgő rendezvénye minden érdeklődő számára nyitott és ingyenesen látogatható.
A Szabadidőlovas Szakág szeretettel várja a szakágban tevékenykedő sportszervezeteket, versenyzőket, edzőket, bírókat, pályaépítőket, szülőket, támogatókat és minden érdeklődőt fórumára, illetve közgyűlésére.
A Szabadidőlovas Szakág 2023-as évét Csilló Rita szakági elnök foglalta össze.
A Díjlovagló Championátust követő héten ismét megtelt a Nemzeti Lovarda: 300 lóval négy pályán futószáras, díjlovas, ügyességi és díjugrató versenyszámokban 300 induló 1700 startjával rendezte meg a Szabadidőlovas Szakág harmadik országos bajnokságát.
A minden szempontból a legek versenye október közepén zajlott a Nemzeti Lovardában.
A mátészalkai Főnix Parkban, az Északkelet-Magyarországi Terep Championátus utolsó fordulóján hirdették ki a championátus végeredményét is.
Rengeteg nevező, rengeteg ló, hatalmas izgalom, sokszínű programkínálat, szórakozás és sport együtt a Tattersallban.