Diákolimpia 2026

Diakolimpia rl 1200

A lovassportok immár második alkalommal szerepelnek a Diákolimpia rendszerében.

Tavaly a lovassport aranyérmes sportágként került be a Diákolimpia rendszerébe. Az első év tapasztalataira, sikereire és visszajelzéseire építve idén még nagyobb lelkesedéssel, még több programmal és természetesen egy kis „LAUSZ-os plusszal” készül a Szakág.

Nevezés

Szeptember 1-jén nyílik a nevezés. A lovasok és edzők a www.utanpotlaslovas.hu felületen tudnak előnevezést leadni, ugyanúgy, ahogyan a LAUSZ egyéb versenyeire.

Azoknak a lovasoknak, akik más szakágakban felkészítő versenyszámokban indulnak, először lovasregisztrációt kell létrehozniuk, és ezt követően tudnak nevezni.

Az előnevezés mellett a Diáksport Szövetség rendszerében is szükséges a nevezés.

Ezért fontos, hogy szülők, lovasok és edzők már a nevezési felület megnyitását követő első napokban vegyék fel a kapcsolatot az iskolával. A testnevelő tanárok és osztályfőnökök a Diáksport Szövetség rendszerét jól ismerik, és a lovaglás sportágra vonatkozó tájékoztató anyagot is megkapják.

Tehát két rendszerben kell nevezni:

Selejtezők

A Diákolimpiai selejtezők öt régióban kerülnek megrendezésre:

  • Simonpuszta
  • Hortobágy
  • Bábolna
  • Nádasd
  • Kiskunhalas

A selejtezők időpontjai:

  • szeptember 5–6.
  • szeptember 12–13.

A selejtező helyszínéhez való tartozást a lovarda székhelye, illetve a lovas lakcímkártyája alapján határozzák meg. A pontos időpontok a lovas versenynaptárban és a nevezési felületen is megtalálhatók.

Újdonság: lovastusa a Diákolimpián

Idén új szakágként a lovastusa is bekapcsolódik a Diákolimpiába. A lovastusa Diákolimpiai selejtezői két helyszínen zajlanak:

  • Bábolna
  • Simonpuszta

A selejtezőkön a lovasoknak kizárólag a tereppályát kell teljesíteniük, hiszen az utánpotlaslovas.hu rendszerében csak azok nevezhetnek, akik az előzetes szabályoknak megfeleltek.

A tereppályát mindkét helyszínen ugyanaz a pályaépítő építi, felkészítő magasságokon.

A lovastusa selejtezőinek időpontjai a versenynaptárban kerülnek feltüntetésre.

Ki jut be a döntőbe?

Az ügyességi, ugró- és díjlovas szakágakban az első 10 helyezett jut tovább a Diákolimpia döntőjébe.

A lovastusa esetében a bevezető év tapasztalatai alapján, a szélesebb részvétel érdekében kialakított szabályozás szerint történik a továbbjutás.

Diákolimpia döntő – Kiskunhalas

A Diákolimpia országos döntőjének Kiskunhalas ad otthont 2026. szeptember 30. – október 1. között.

Az ügyességi, ugró- és díjlovas versenyszámok Kiskunhalason kerülnek megrendezésre.

A lovastusa Diákolimpia új versenyzői számára a díjlovas és ugró feladatok szintén Kiskunhalason zajlanak, majd a terepfeladatot és a végső eredményhirdetést a kijelölt másik helyszínen, a kiskunhalasi létesítményrendszer részeként rendezik meg.

A pontos versenyprogram összeállítása folyamatban van.

A diákolimpia nem csak a versenyről szól!

A szervező LAUSZ Szakág idén sem egyszerűen csak egy versenyt rendez. Élményt szeretnének adni. A selejtezőkön is készülnek gyermekfesztiválhoz hasonló kiegészítő programokkal, a döntőn pedig még tovább szeretnék emelni az esemény hangulatát.

A nevezési díjakat a lausz szakág biztosítja a lovasok számára.

További információ:

Forrás: lausz.hu
Fotó: Császár Fotó

Kapcsolódó cikkek
Kommentek