Kreatív lovasok, figyelem! Ismét megmutathatjátok kreativitásotokat a Magyar Lovassport Szövetség Szabadidős Szakágának alkotói pályázatán.
Lovassport
Tíz versenyszám zajlott az év utolsó versenynapján a Nemzeti Lovardában.
Díjugratás
Kovács Roland és Técsy Attila győzelme zárta az első két versenynapot a Nemzeti Lovardában
Ismét teltházzal vette kezdetét a versenyhétvége a Nemzeti Lovardában. A háromnapos országos fedettpályás versenyre 171 lovas érkezett 248 lóval.
A prágai O2 arénában rendezték a Global Champions Tour sorozat Play Off fináléját. Az ötcsillagos nemzetközi mellett kétcsillagos kategóriában is kiírtak versenyszámokat, ahol H. Nagy Emma, Kalán Eszter és Alasztics Aliz képviselték hazánkat.
December 13-14. között Norbert Nuxoll, az NLSF Program vezetőedzőjének irányításával edzőtábor lebonyolítására kerül sor.
A több mint három évtizedes múltra visszatekintő Mesterek Tornáját már harmadik alkalommal rendezték meg Balatonvilágoson a Világosi Lovascentrumban november 18-20. között. A verseny fő eseménye a vasárnap délutáni Ssang Yong Mesterek Tornája Nagydíj volt több mint egymillió forint összdíjazással.
A belga Ingmar De Vost nagy többséggel újraválasztották a FEI tagegyesületeinek képviselői a szervezet közgyűlésén, ezzel harmadik, egyben utolsó, 2026-ig tartó elnöki ciklusát kezdheti meg.
Idén a dél-afrikai Fokvárosban tartották a Nemzetközi Lovasszövetség (FEI) közgyűlését és a szervezet nagyszabású díjátadóját.
Erdélyi Magdolna hármas szintű pályaépítő pályafutása során első alkalommal épített Magyarországon kívül világkupa versenyszámot.
A FEI közzétette, mely helyszíneken zajlanak majd olimpiai kvalifikációs versenyek 2023-ban.