A téli pihenő után visszaköltözött a pezsgés a Nemzeti Lovardába: 122 lovas és 187 ló érkezett 2024 első díjugrató versenyére. Az akadályok magassága ezúttal is kilencventől 130 centiméterig emelkedett a nap folyamán.
Lovassport
A Nemzeti Lovarda Tudásközpontjában szervezett megbeszélést a Díjugrató Szakág a felnőtt díjugrató válogatott részére kedd délután.
Az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad egykori lovasának munkáját a Magyar Lovassport Szövetség 2022. évben Gróf Széchenyi István Emlékéremmel ismerte el.
A holland Bram Chardon nyerte vasárnap Bordeaux-ban a FEI Fogathajtó Világkupa döntőt.
Dreef Kapitány a holland Bram Chardon fogatát erősíti rudasként, ott lesz a hétvégén az idei Világkupa-döntőben is.
A mindenki által ismert népszerű lovasembert a Magyar Lovassport Szövetség 2021-ben Best Groom címmel tüntette ki a Budavári Lovardában megtartott díjátadó gáláján.
A Magyar Lovassport Szövetség új képzéssel segíti a lovas szülőket.
Idén három magyar lovasnak szurkolhatunk a február 10-én Szaúd-Arábiában, Al Ulában megrendezésre kerülő, kb. 1,5 milliárd forint összdíjazású Fursan Kupán.
Ezúttal is Kiskunhalas, a Hirling József Lovaspark adott otthont a Díjugrató Szakág 2023-as éves rendes közgyűlésének. Az esemény legemlékezetesebb pillanatai minden évben a kitüntetések átadásához kapcsolódnak.
24 óra a lovammal, azaz #24HoursWithMyHorse a témája a FEI és partnere, a Boehringer Ingelheim gyógyszergyártó cég közös kampányának.

