CSIO Budapest – 2013.

Gőzerővel zajlik a budapesti Nemzeti Lovardában június utolsó és július második hétvégéjén megrendezésre kerülő utánpótlás és felnőtt CSIO versenyek szervezése. A Nemzetközi Lovas Szövetség megújított versenysorozatának része lesz a budapesti Nemzetek Díja verseny, amelyre idén is közel kétszáz lovat és 15 nemzetet várnak. Az utánpótlás verseny levezetésében biztosnak látszik, hogy a népszerű német bírónő, Jacqueline Schmieder fog főszerepet kapni, míg mindkét verseny pályaépítője a világ egyik legnagyobb neve, Werner Deeg lesz. A szervezők idén is különösen szeretnének ügyelni a verseny támogatóinak kényelmes elhelyezéséről, és a kilátogató közönség felhőtlen szórakozásáról. A 2013. évi verseny biztos egy jubileummal jár majd, hiszen 1998-ban, idén 15 éve Budapesten győzött a Sós Attila, Fodor Gábor, Hevesy Barnabás, Túri József összeállítású magyar négyes a több mint száz éves múltra visszatekintő Nemzetek Díja sorozatban.

Szotyori Nagy Kristóf

Kommentek