Championátus Diósgyőrben

19399904 10213341647913541 8479335266537370953 N
A hazai díjugratás történelmében a rendszerváltás óta másodszor ad helyszínt Borsod-Abaúj-Zemplén megye országos döntőnek. Tavalyi év után ismét a Diósgyőri Vár Lovagi Tornák terén rendezik, a 2007 óta a magyar díjugrató szabályzatban szereplő championátus döntőt.

A kétfordulós verseny első részét csütörtöktől szombatig rendezik, ahol a pályaépítő Unyatinszki József, a versenybíróság elnöke, Abay Pál és a stílusbíró Sáli Gábor lesz.

 

A sorozat kezdete óta a pónik mellett négy korosztály, gyermek (10-12), serdülő B (13-15), serdülő A (16-18), és utánpótlás (19-25), szerepel a programban, de idén először az amatőr lovasok is versenyzési lehetőséget kapnak. A Díjugrató Szabályzat 45. oldalán lévő táblázat szerint a lovasok pontokat gyűjtenek, első két nap szimpla, majd harmadik nap dupla pontokat kapnak. A Diósgyőri, és a két hét múlva Bábolnán lelovagolt hat pálya után, a legtöbb pontot begyűjtő versenyzők állhatnak majd fel a dobogóra.

Idén is a mezőnyben:

Viasz Hanna 2016.évi gyermek championja

A Serdülő B kategória címvédője Széep-Pataki Júlia

Az egyéni küzdelmek mellett pénteken lesz a mindig izgalmas csapatverseny, ahol egyesületek, megyék és régiók indíthatnak három vagy négy fős csapatokat.

A versenyről élő közvetítés az alábbi linken: http://sport-horse.hu/CH1-Diosgyor/

 

Kommentek