Elhunyt Tóth István, „Totya”

Totya og

64 éves korában elhunyt Tóth István, „Totya”.

A ’70-es években öttusázóként a Nemzeti Lovardában Tóth Béla és Szabácsi István tanítása mellett került be a lovak világába, ami élete végéig elkísérte. A lóval való foglalkozás, a lóval való közös élet meghatározta életpályáját. Később kaszkadőrként, lovasszakemberként szinte lovas világunk minden részén alkotott, sikereket ért el. A mindig mosolygó, jó humorú, fiatalos Totyát két éve lovas baleset érte, amelyből már sajnos nem tudott felgyógyulni.

Szenvedélyes élete, tanulság lehet mindannyiunk számára.

Totya 2
Totya 3

1960. május 8-án született Budapesten, szülei egyetlen gyermekeként. Édesapja az úszás irányába terelgette. Az úszást a kéttusa, a háromtusa, majd az öttusa követte, 12 éves korától a Bp. Honvéd sportolója lett.

1976-ban vett részt első öttusa versenyén. A lovaglás volt az erőssége. A középiskola alatt és utána is, élete végéig a sport volt számára a középpontban. 1979-ben egy lovasbalesetben nehezen gyógyuló kulcscsonttörést szenvedett, ami derékba törte sportkarrierjét. Kaszkadőrként kezdett dolgozni, amikor nem volt munka, taxizott és örök szerelme maradt a lovaglás is, versenyeken is indult.

2010-ben Németországban egy lovardában vállalt munkát. Öt év múlva költözött haza, ő volt a főszereplő Nagy Ervin dublőre a Kincsem című filmben. Törökbálint-Érd határában megvalósíthatta régi álmát: lovakat tenyésztett, gazdálkodott, gazdaságot vezetett.

2022. szeptember 12-én tragikus lovasbaleset érte, a gerince sérült, lebénult. Állapota a szövődmények, a visszatérő fertőzések és sebek miatt folyamatosan hanyatlott, nem tudott önálló kerekesszékes életet kialakítani.

Szenvedélyes, öntörvényű, nyughatatlan és büszke férfi volt.

Szöveg: Díjugrató Szakág és Öttusamúzeum
Fotó: Facebook

Kapcsolódó cikkek
Kommentek