Elhunyt Lovász József mesteredző

Lovaszj 1200

Az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad egykori lovasának munkáját a Magyar Lovassport Szövetség 2022. évben Gróf Széchenyi István Emlékéremmel ismerte el.

Lovász József 1955-ben született, az érettségi után lovasedzői végzettséget szerzett, később kiemelt edző a díjlovagló szakágban.

16 évesen kezdett el lovagolni Kőtelken, majd 18 évesen versenyezni kezdett díjugratásban. Verseny pályafutását 1973-ban Mezőkeresztesen folytatta, ahol tehetségére felfigyelt Szemere Csaba ludovikás kapitány, akinek tanítványa lett. Mindhárom olimpiai szakágban eredményesen versenyzett. 1980-ban Alagon készült a díjlovas válogatottal az olimpiára, de végül a magyar díjlovasok nem utaztak.

1981-től a Szilvásváradi Állami Gazdaság díjlovasa. Itt legeredményesebb lovai Kapitány és Attasé voltak, akikkel számtalan hazai és nemzetközi versenyen eredményesen vett részt.

1993-tól a Hortobágy - Eponában dolgozott, edzőként és lovasként ekkor jutott a csúcsra: tanítványai az utánpótlás válogatottak legjobbjai, lovasként aranyérmes az országos bajnokságban.

2003-tól magán lovas egyesületek edzője. 2019-től nyugdíjas éveit tölti, de a mai napig aktívan adja át tudását tanítványának.

Lovász József legkiemelkedőbb eredményei:

  • Díjlovas Európa-bajnokság, Ausztria, Cifra nevű lován 8. hely
  • Világkupa forduló, Kaposvár Merlot nyergében 1. hely
  • Magyar Bajnok 1996-ban Hortobágyon Fergeteg nevű lován

Lovaglási stílusával és tudásával tükrözte vissza azt a képet, amit a Ludovikás lovastisztek mondhattak csak magukénak, mindezt tehetségével és utánozhatatlan eleganciával mutatta be tökéletesen átlovagolt és elengedtetett lovain.

Lovasz J gyaszjelentes
Grafika: Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad
Kapcsolódó cikkek
Kommentek