Elhunyt Szondy István

Szondy

Kilencvenegy éves korában elhunyt Szondy István, az 1952-ben Helsinkiben olimpiai bajnok magyar öttusa-válogatott tagja, írja az MTI.

A hírt Szondy István fia közölte szerdán a magyar szövetséggel.

Szondy István Cegléden úszóként és vízilabdázóként kezdte, majd Budapesten öttusázóként és vívóként folytatta, végül lovasként fejezte be sikeres versenyzői pályafutását. Azon kevés magyar sportolók egyike volt, akik két sportág képviselőjeként is szerepeltek olimpián. Helsinkiben, 1952-ben tagja volt az első olimpiai aranyérmet nyert öttusa-válogatottnak, egyéniben pedig bronzérmet szerzett. Négy évvel később a Melbourne helyett Stockholmban rendezett olimpiai lovasversenyen vett részt, de helyezetlenül zárt.

Öttusa-világbajnokságokon két arany-, illetve egy-egy ezüst- és bronzérmet gyűjtött, majd 1956-ban Németországba költözött. Ott előbb pincérként dolgozott, majd testnevelő tanári és edzői diplomáját hasznosítva tevékenykedett. Hosszú éveken át tanított a frankfurti Goethe Egyetemen, a vívószakosztály vezetőedzője volt, és a német öttusa-válogatott felkészítésében is közreműködött. A 80-as évek elejétől mind gyakrabban járt Magyarországra, 1999 őszén végleg hazatelepült.

Pályafutása elismeréseként szülővárosa, Berettyóújfalu és Cegléd is a díszpolgárává választotta.

Forrás: index.hu

Kommentek