Februári évnyitó

Ar7 2051

Az év első hazai díjugrató versenyét Kecskeméten rendezték. A három napos országos minősítő verseny legmagasabb versenyszámában, vajtai siker született. A leggyorsabb hibátlant Reischl Márton lovagolta, 12 éves Latinójával.

Második a hazai lovasklub első számú válogatott lovasa, Horváth Balázs, új kancájával PM Diamantinával, aki az elmúlt kecskeméti versenyeket uralta, most is a legeredményesebb lovasként távozhatott. Horváth Balázs PM La Conta Z-vel nyerte a pénteki és szombati 130 cm-t és a vasárnapi középkörben megszerezte az első három helyet. A 135 cm szoros versenyében, a harmadik helyet a kiskunhalasi Füzér Gábor Tóth Balázs tulajdonában lévő, Le Royallal.

A kecskeméti országos minősítő magasabb versenyszámaiban két hölgy lovas tudott az urak közé kerülni. A szombati középkörben Debreczeni Éva Kerítővel, míg a nagykörben a szintén Airventes, Babó Szilvia hozta a győzelmet és a helyezéseket.

Az ausztriai Villachban fényűző körülményekről gondoskodott Gaston Glock, a verseny rendezője, a lovasokat többek között Kylie Minogue és Robbie Williams szórakoztatta. Ifj. Szabó Gábornak felemásra sikerült az év első nemzetközi versenye, hiszen legjobb lova, Timpex Bölcsész bakteriális fertőzést kapott, majd belázasodott, így a harmadik napon nem is tudott starthoz állni. A Timpex Ménes fő lovasa azonban most sem távozott üres kézzel, hiszen a Cabdula Du Tillard apaságú Timpex Ben Hurral két helyezést is elért az előkelő mezőnyben.

Gratulálunk!

Fotó: Hajdu Krisztina

Kommentek