Koos de Ronde duplázott Budapesten

Koosderonde Kiemelt900

Idén is a holland Koos de Ronde nyerte a Papp László Sportarénában rendezett FEI Fogathajtó Világkupa fordulót. Legjobb magyarként ifjabb Dobrovitz József ötödik lett.

A hétvégén két helyszínen is versenyeztek a világ legjobb négyesfogathajtói a FEI Fedeles Fogathajtó Világkupa sorozat versenyein. Svédország mellett Budapesten, a Papp László Sportarénában is az értékes világkupa pontokért folyt a küzdelem.

Dobrovitz József és fogata

A rangsoroló versenyszámot Ijsbrand Chardon nyerte

A Lovas Világkupa szombati, éjszakába nyúló rangsoroló versenyét holland Ijsbrand Chardon nyerte, akinek nem kezdődött túl szerencsésen a budapesti forduló, ugyanis az első körben három, egyenként öt másodperces büntetést vétett. Az egyéniben négyszeres világbajnok, kétszeres vk-győztes hajtó viszont másodjára javított, így összesítésben is az élre állt.

A második helyet a tavalyi vk-sorozatban második svájci Jérome Voutaz szerezte meg, a szintén holland Koos de Ronde itt még harmadikként zárt.

A hazai közönség persze kitüntetett figyelemmel várta a magyar fogathajtókat. Dobrovitz József végül a negyedik, míg fia, ifjabb Dobrovitz József az ötödik helyen végzett a verseny első napján.

ifj. Dobrovitz József és fogata

Koos de Ronde megvédte budapesti győzelmét

Vasárnap a Papp László Sportarénában a holland Koos de Ronde győzelmének szólt a taps. A csapatban négyszeres világbajnok hajtó az összevetésben bemutatott hajrájának köszönhette sikerét. Az első futamban ugyanis hárman csaknem azonos időeredménnyel és verőhiba nélkül zártak, de a második körben De Ronde csak két verőhibát vétett, míg két ellenfele közül a svájci Jerome Voutaz négy, a szintén holland Ijsbrand Chardon három, egyenként öt másodperces verőhibával teljesítette a pályát.

Ifjabb Dobrovitz József az ötödik, a csapatban világbajnok Dobrovitz József végül a hetedik helyen zárta a versenyt.

Végeredmény:

Koos de Ronde NED 247,74 (10)

Jérôme Voutaz SUI 250,89 (20)

IJsbrand Chardon NED 251,89 (15)

Bram Chardon NED 123.18 (5)

József Dobrovitz jun. wc HUN 130.07 (5)

Benjamin Aillaud FRA 141.94 (15)

József Dobrovitz HUN 164.56 (35)

A helyezetteknek járó díjakat Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke, illetve alelnökei, prof. dr. Sótonyi Péter és Mondok József adták át.

A győztesnek járó díjat Lázár Vilmos, prof. dr. Sótonyi Péter és Mondok József adta át

Forrás: MTI, Fogathajtó Szakág

Fotó: Šárka Veinhauerová

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy Te se maradj le a legfrissebb lovas hírekről:

FotoŠárka

Iratkozz fel

Kommentek