Új lóútlevelek jönnek

Loutlevel

Szigorít a NÉBIH: 2018-tól a korábban megszokottól eltérő lóútlevelet kapnak azok a lovak, akik számára a törvényben előírt 12 hónapos kor után igényli az okmányt tulajdonosuk. Az intézkedés a hazai lóállomány jelentős részét érintheti.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) október 25-én megjelent közleményében felhívja a lótulajdonosok figyelmét, hogy 2018. január 1-jétől megváltozik a lóútlevelek kibocsátásának rendje. Jövő év elejétől a hatóság kizárólag ún. „másodlat” lóútlevelet, illetve „helyettesítő okmányt” állít ki azokra a lovakra, amelyeknél a lóazonosítás, illetve a lóútlevél kiváltása nem az előírt határidőkön belül történik. Az ilyen okmányokkal rendelkező lovakat automatikusan kizárják az emberi fogyasztásra vágható állatok köréből. Az intézkedés bevezetésének célja a visszaélések megakadályozása, valamint az élelmiszerlánc-biztonsági kockázatok csökkentése.

Másodlat lóútlevél

2018. január 1-jétől a NÉBIH - kizárólag ún. „másodlat” lóútlevelet állít ki azon lovakra, amelyeknél ugyan szabályszerűen megtörtént az egyed azonosítása, azonban az okmány kiváltására a jogszabályban meghatározott 12 hónapon túl került sor. A jövő év elejétől kibocsátandó másodlat lóútlevelek tartalmukat és megjelenésüket tekintve azonosak lesznek a normál lóútlevelekkel, azonban jól láthatóan és egyértelműen feltüntetik rajtuk, hogy csak másodlat okmányról van szó.

Helyettesítő okmány

Azon lovak esetében, melyeknél a lóazonosítás sem történt meg a születésüktől számított 12 hónapon belül, úgynevezett helyettesítő okmányt bocsát ki a NÉBIH. Ezen a dokumentumon ugyancsak jól láthatóan feltüntetik majd, hogy nem azonos a normál lóútlevéllel.

Az eddigi gyakorlathoz képest a legfontosabb különbség mindkét esetben az, hogy minden egyed, amely másodlat útlevéllel, vagy helyettesítő okmánnyal rendelkezik, automatikusan emberi fogyasztásra történő vágásra nem szánt státuszba kerül.

Nem magyar különlegesség

A normál útlevéltől eltérő azonosító okmányok kiadását uniós jogszabály írja elő. A szabályozás célja, hogy a lófélék azonosíthatóságának folytonosságát egész életük során biztosítsa. Éppen ezért a lóútlevél tartalmazza mindazon állatorvosi beavatkozásokat, kezeléseket, melyeken az adott egyed élete során átesett. Azon állatoknál, melyekre csak idősebb korukban váltanak ki lóútlevelet, ezek az információk nem állnak teljes körűen rendelkezésre, tehát emberi fogyasztásra történő vágásuk jelentős élelmiszerlánc-biztonsági kockázatot jelent.

Minden lótartónak tudnia kell

Just Ágota, a NÉBIH Lóútlevél Iroda vezetője a Facebookon külön posztban hívta fel a figyelmet az új rendelkezésre:

„2018. január 1-től a NÉBIH és az állategészségügyi hatóság különös figyelmet fordít az EU 2015/262 végrehajtási rendelet 29.(1) b) és 32. (1) b) cikkének betartására.

Mindkét cikk a 12 hónapos koron túl jelölt lovak kibocsátott útlevelére vonatkozik. Fedeztetési jeggyel rendelkező csikók esetén a kibocsátó szervnek másodlatot, ismeretlen származású csikók esetén helyettesítő okmányt kell kiadnia. Mindkettő esetén a ló státusza emberi fogyasztásra NEM szánt lesz (2) c), tehát életútja végén nem kerülhet vágásra.

Ez várhatóan rövid és hosszú távon is komoly hatással lesz a lókereskedelem minden szegmensére, idővel a tenyésztésre.

Kérlek, hívjátok fel minden jelöletlen ló tulajdonosának figyelmét! A törzskönyvezett csikók tenyésztőinek is időben kell gondoskodniuk a jelölésről és útlevél igénylésről. Éves korukig meg kell kapniuk az útlevelüket!

Kérlek osszátok, hogy minél többen értesüljenek a változásról. Pillanatnyilag ez a kibocsátott útlevelek 2/3-át érinti.”

Forrás: NÉBIH

Kommentek