A fiatal lovakról szólt a fedeles döntő szombati napja

Fedelesdontoszo Kiemelt

A fedeles döntő szombati napja a fiatal lovakról szólt: az 5 éves, a 6 éves valamint az utánpótlás lovak bajnokságának fináléja zajlott március 17-én a Nemzeti Lovardában.

Az ötéveseknél Jessica nyert

Az ötéves lovak 110 centiméteres döntőjében 29 lovas állt rajthoz, akik közül négyen tudták hiba nélkül teljesíteni a bajnokság mindhárom napjának pályáit. Az összevetésben egyedüli hibátlanként a mezőhegyesi tulajdonú és tenyésztésű Jessica tudta elhozni a győztesnek járó díjat, nyergében Piroska Zoltánnal. Ezzel a legeredményesebb magyar tenyésztésű ló lett a korosztályában.

A leggyorsabb 4 hibapontos lovaglással a Faluhelyi Ádám – Primus Rex páros végzett a második helyen. A Németországban tenyészett mén tulajdonosa Megyeri Zsolt.

A harmadik helyet Horváth Balázs szerezte meg PM Baltimore nyergében, akinek tenyésztője és tulajdonosa is az Airvent Légtechnikai Zrt. Ez a sárga mén nyerte a középdöntőt 8,8 stílusponttal, amely a verseny legmagasabb pontszáma is volt egyben.

Negyedik lett a Lehotai Máté által lovagolt Chilling Out, tenyésztője a Lewitz ménes, tulajdonosa a Szikriga Kft.
Mindössze egy hibaponttal ötödik helyen zárt az elődöntő győztes párosa, Kovács Henri és Tamburino. Tenyésztője és tulajdonosa a Kovács család. Piroska Zoltán másik lovával, a szintén mezőhegyesi tenyésztésű Jégvirággal a hatodik helyet szerezte meg.

5E 1Helyezett
Piroska Zoltán és Jessica

Kiskunhalasi páros győzött a hatéveseknél

A hatéves lovak bajnokságában szintén négy tripla hibátlan lovaglás született. Az összevetésben a kiskunhalasi Füzér Flóra és Chiara bizonyult a leggyorsabbnak. A Németországban tenyésztett kanca tulajdonosa Stankoics Márk.

A legeredményesebb magyar tenyésztésű ló a második helyen végző Candy lett, nyergében Zárug Annamáriával. Tulajdonosa és tenyésztője a Herczog és fiai Kft.

A harmadik helyet a C-Univerzál Kft. lova, Castro szerezte meg, lovasa Zajzon András volt.

A bajnokság negyedik helyezettje a Faluhelyi Ádám által lovagolt El Camino lett, akinek tulajdonosa Erdélyi Lóránt, tenyésztője pedig Vincze László. Az ötödik helyen hármas holtverseny alakult ki. Két-két hibaponttal teljesítette a bajnokságot: Eszes Ferenc és Acanto, az Alexopouloz Alexa által lovagolt Caremos, valamint Szakál Delinke Quiteroval.

6E 1Helyezett
Füzér Flóra és Chiara

Utánpótlás lovakkal duplázott Horváth Balázs

Az utánpótlás lovak bajnokságában kettős győzelem született, ugyanis Horváth Balázs végzett az első két helyen Pataki Mihály lovaival. Első lett a 7 éves PM Quinterával, melynek tenyésztője Andirkó Attila, második pedig a tavalyi győztes PM Chaccerával.

Szintén tripla hibátlannal jutott be az összevetésbe, ahol végül a harmadik helyet szerezte meg Mercz Flórián lova, Fulrike Utica nyergében Szűcs Zoltánnal.

A negyedik helyen négy lovas végzett holtversenyben négy hibaponttal zárva a bajnokságot. Az ifj. Máté István által lovagolt Falkyrie, Burucs Barna és Gibria-B, a Sándor Balázs – Adeline páros, valamint Babó Szilvia PM Laridával.

Utanp 1Helyezett
Horváth Balázs PM Quinterával

A verseny vasárnap a gyermek, az ifjúsági, a fiatal lovas és a felnőtt döntőkkel folytatódott.

Írta: Szalontai Virág

Fotó: Hajdu Kriszta, Lovasfotó.hu

Kommentek