Kancauralom a lóversenypályákon?

Winx

Egy-két évtizeddel ezelőtt még az is óriási ritkaságnak számított, ha egy kanca bekerült a világ 50 legjobb telivére közé. Az elmúlt több mint egy évtizedben azonban gyökeres fordulat következett be és jelenleg a világ legmagasabbra értékelt lova is egy kanca, Winx. Európa kedvence pedig az angol Enable, aki a szezon végén bebizonyította, hogy nemcsak Európa, hanem Észak-Amerika legmagasabb díjazású gyepversenyében is legyőzhetetlen.

Winx idén októberben már negyedszer nyerte meg az 5 millió ausztrál dollár (több mint egymilliárd forint) összdíjazású Cox Platet, ami addig soha nem sikerült egyetlen más lónak sem.

A kanca azonban nemcsak ezzel a sikerrel vonult be a lóverseny-történelembe, hanem azzal is, hogy sorozatban a 29. (összességében pedig a 33.) győzelmét aratta, amelyek közül 22 Group 1-es, azaz a legmagasabb kategóriába tartozik.

Balck Caviar nyomában

Ez sem sikerült eddig még soha egyetlen más lónak sem, habár a hétévesen, 2013-ban visszavonult, 25 startjából 25 győzelmet aratott Black Caviar sem sokkal maradt el ettől. Mindkét kanca ausztrál illetőségű, ahol a legjobbak számára a kedvező versenykiírások lehetőséget kínálnak ilyen sorozatgyőzelmekre. Winx egész életében csakis ezen a kontinensen versenyzett Black Caviarral szemben. Az utóbbi menedzsmentje vette a bátorságot ahhoz, hogy legalább egyszer az Ascot-i versenypályán a Diamond Jubilee Stakes-ben (Group 1), az egyik legfontosabb európai meetingen is starthoz állítsák a kancát és bebizonyítsák a világnak, hogy a ló nemcsak az ausztrál, hanem bármelyik nemzetközi sprinterrel képes felvenni versenyt. Black Caviar nyert is, habár az okozott némi izgalmat, hogy a lovasa az utolsó métereken már ünnepelt, miközben a vetélytársak hajszál híján utolérték.

Ausztrália kedvence

Winxet is sokan szerették volna Ausztrálián kívül látni, azonban erre egyelőre a futtatói és trénere nem igazán mutat szándékot. De miért is utaztatnák a jövőre már nyolc éves, azaz egyáltalán nem fiatal kancát, amikor így is – az angol Cracksmannel holtversenyben – a világ legjobb lovának értékelte az International Federation of Horseracing Authorities (IFHA, Lóversenyhatóságok Nemzetközi Szövetsége)? Emellett Ausztráliában nagyon magas a pénzdíjazás, ami szintén az otthonmaradás mellett szól.

Winx jelenleg a világon a negyedik legtöbbet keresett telivér 22.934.924 ausztrál dolláros (4,7 milliárd forintos) pénznyereményével.

De az érzelmekről sem lehet megfelejtkezni, hiszen Winx minden futása igazi népünnepély. A legkisebbektől a legidősebbekig hatalmas, Winx versenyszíneibe öltözött rajongótábor kíséri a futásakor, a látványáért korosodó férfiak is hajlandóak versenyt futni. Óriási üzlet is mindeközben a „Winx mánia”, hiszen a Winx sapka, póló, pulóver, zászló, kitűző, fotó, festmény, plakát, tévéinterjú, reklámok, újságcikkek, életrajzi könyv iránt is hatalmas a kereslet.

Íme az egyik egyórás műsor a kancáról:

Európa Enable-é

Európa eközben már egy ideje egy másik kancáért, Enable-ért rajong. Az idén négyéves kanca 2017-ben mindent megnyert, amit csak lehetett, hiszen győzött a legjobb kancák, majd a legjobb idősebb lovak között is. Ez utóbbi bravúrt a világ második legmagasabban díjazott gyepversenyében, a Prix de l’ Arc de Triomphe-ban is megismételte hároméves szezonja zárásaként.

Ezután „természetesen” 2017-ben megnyerte a Cartier Racing Awards-on az Év Lova díjat is, ami Európában a legmagasabb elismerés.

Ezután mindenki nagy izgalommal várta az idei évét, azonban a kanca sokáig nem tudott pályára lépni, mert tréningben sérülést szenvedett. Rehabilitációja sokáig elhúzódott és csak szeptember elején tért vissza a versenypályára. Ekkor egy kisebb angol pályán, Kemptonban futott, és természetesen győzött, még ha látszott is rajta a hosszú kihagyás. Az idei második futása viszont már nem akármilyen milyen versenynek ígérkezett, hiszen október első vasárnapján a Prix de L’Arc de Triomphe-ban szerzett tavalyi győzelmének a megismétlésére készült.

Ha nehezen is, de sikerült a bravúr a kancának, amivel bekerült az 1921 óta megtartott verseny történelmébe, mivel ő csupán a nyolcadik ló, akinek sikerült a duplázás. A kanca hihetetlen fogadtatása nem is maradt el a verseny után:

Meghódította az újvilágot is

Enable menedzsmentje azonban nem elégedett meg ezzel a győzelemmel, hanem november első hétvégéjén az észak-amerikai Breeders’Cup 2000 méteres Turf számában is starthoz állították. Enable nem is okozott csalódást és nagy küzdelemben, biztosan nyerte ezt a nagyversenyt is.

Ezek után már itt is egyre komolyabb rajongótábort mondhatott magáénak. Végül a napokban látott napvilágot a hír, hogy a jövőre már ötéves kanca nem vonul tenyésztésbe, hanem tréningben marad és a 2019-es legnagyobb célja a Prix de l’Arc de Triomphe harmadszori megnyerése, ami eddig még soha nem sikerült egyetlen lónak sem. Ehhez eddig 2015-ben Trêve állt a legközelebb, aki 2013-ban és 2014-ben is győzött, azonban 2015-ben „csupán” negyedikként ért célba. Mivel azonban már egy ideje a csodakancák idejét éljük, jövő októberben akármi megtörténhet.

Fotó: WINX - Official

Kommentek