Két távon is magyar győzelem a solti távlovas versenyen

Tavlovas Kiemelt

Magyar, bolgár és török győzelemmel zárult az V. Solt Kupa nemzetközi távlovas és távhajtó verseny, amelyen 10 nemzet több mint 100 lovasa indult. 

A 160 kilométeres távot Tóth József nyerte az osztrák Stephanie Kunz és a szlovák Boulbol Feras előtt. 

Tóth József, akinek ez a tizenegyedik sikeresen teljesített 160 kilométere volt, elmondta: lovával mindig a végletekig mennek, és ez most is meghozta az eredményét. A győztes kilencéves shagya arab lovával, Jazeerával öt éve dolgozik együtt. A párosnak nem volt könnyű dolga, a táv teljesítését a szakadó eső, a pálya felázása, majd a kisütő nappal együtt járó magas páratartalom is nehezítette.  Jazeera most 30 napig pihenhet, de lovasa egy hét múlva már egy német bajnokságon bizonyít újra.

A 120 kilométeres távon a bolgár Katina Lyutova bizonyult a legjobbnak, második a junior világbajnoki csapatbronzérmes Fekete Patrícia lett, a harmadik helyen pedig Szösz Letícia zárt. 

Nyolcvan kilométeren a felnőtteknél a török Yazici Hakki nyert, mögötte Gábor László és a cseh Anna Bustova végzett. Ugyanezen a távon junior kategóriában Mihók Orchidea révén magyar győzelem született.

A háromnapos verseny Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárának fővédnökségével zajlott, aki maga is aktív lovas. A díjakat Szilágyi Péter helyettes államtitkár adta át. 

Rencsár Kálmán, az V. Solt Kupa főrendezője kiemelte: a 80, 120 és 160 kilométeres versenyek mellett a hazai bajnokságban vasárnap 20, 40 és 80 kilométert teljesítettek a résztvevők. A nagyrészt kötött talajú, sík vidéken, kevés aszfalt úton kijelölt versenyen  minimális szintkülönbséggel találkoztak a versenyzők. Magyarországon kívül Ausztria, Bulgária, Csehország, Irak, Kína, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Törökország szerepelt a viadalon.

Bányai Béla, a Magyar Lovas Szövetség távlovagló és távhajtó szakágának elnöke elmondta: a megvalósuló verseny a magas, 102 fős versenyzői létszám miatt is egyedülálló megmérettetés Magyarországon, és egyben minősítő verseny is. Az adott távokat - főleg a 80 kilométer felettieket - teljesítőknek lehetőségük van Európa-bajnokságon vagy világbajnokságon is részt venni. A verseny célja emellett megtalálni a fiatal utánpótlást, akikből a későbbiekben nemzetközi szinten is jól teljesítő versenyzők válhatnak - tette hozzá. 

A maratoni, 160 kilométeres távon született magyar győzelem kapcsán Bányai Béla kiemelte: a versenyző lova a megmérettetés után is a legjobb kondícióban volt. Ez mutatja, hogy az állatot lovasa és segítői is kiválóan felkészítették, és így könnyedén teljesítette a távot.

Forrás: MTI

Fotó: Távlovagló és Távhajtó Szakág

Kommentek