Kétmillió euró egyetlen lóért

Hannoveri Kiemelt

Történelmet írt egy kétéves mén az október 27-i hannoveri árverésen Verdenben: 2.010.000 euróért (több mint 650 millió forint) kelt el.

Az egyelőre még névtelen prémium mén apja Vivaldi, anyja Desiree, új tulajdonos pedig nem más, mint az újonnan alakult Schockemöhle-Helgstrand Dressage. A győztes ajánlatot 20 perces licitpárbaj után Andreas Helgstrand tette, aki a norvég Kristin Andresen orra elől halászta el a 2016-os születésű sárgát. A mén tenyésztője Ulrike Buurman.

A Deckstation Schockemöhle így mutatta be új szerzeményét:

A Vivaldi apaságú mén a legdrágább ló, amit valaha ménvizsgával összekötött árverésen vettek. A korábbi rekordot szintén Andreas Helgstrand állította fel, aki 1,2 millió eurót fizetett Revolutionért (Rocky Lee × Rouletto) 2015-ben. Elmondhatja, hogy jól választott, hiszen Revolution idén győzött a fiatal lovak világbajnokságán az ötévesek kategóriájában.

Azonban még a Schockemöhle-Helgstrand egyesülés új szerzeményénél is drágábban cserélt gazdát az Ausztráliában tenyésztett hannoveri SPH Dante, akit 2014-ben hatévesen Oroszországba adtak el 2,8 millió euróért.

A Schockemöhle-Helgstrand Joop van Uyterttel kiegészülve egy másik lovat is vásárolt, mégpedig az aukción első prémium ménként felvezetett Lord Leatherdale × Boston származású feketét 800.000 euróért.

Verdenben ezúttal 93 ló került bemutatásra. 46 díjló mén kapott fedeztetési engedélyt, 12 pedig prémium minősítést – közülük három Vivaldi apaságú. Az ugrólovak közül 14 kapott fedeztetési engedélyt, közülük hét prémium minősítést.

Az ugrólovak árverésén az ír Cian O’Connor nyúlt a legmélyebben a zsebébe: 150.000 eurót (közel 49 millió forint) adott egy kiváló adottságokkal rendelkező, Kannan × Stolzenberg származású prémium ménért, melynek tenyésztője Ulrich Heuer.

Forrás: Hannoveraner Verband, Horse&Hound

Kapcsolódó cikk
Kommentek