Lovastorna: Bence Balázs huszáros koreográfiával indult Párizsban

Lovastorna Parizs2018 Kiemelt3

A 2018/2019-es Lovastorna Világkupa-sorozatba nyolcadik helyen jutott be Bence Balázs, idén egyedüli magyarként. A sorozat első, párizsi fordulóját az ötödik helyen zárta.

Az idei sorozatban mindössze négy helyszín (november 30. - december 1. Párizs, december 5-9. Salzburg, január 17-20. Lipcse, február 1-3. Offenburg) közül választhattak a Lovastorna Világkupa résztvevői, ezek közül elegendő kettőn indulni az eddig megszokott három forduló helyett. Szintén az idei év újdonsága, hogy nem hat, hanem nyolc versenyző vehet majd részt a döntőben, míg a párosoknál mind a négy duó ott lehet majd április 18-21. között Saumurben.

A négy etap közül Bence Balázs a két első fordulót, Párizst és Salzburgot választotta, így marad még ideje a 2019-es kűrök megalkotására és begyakorlására is, hiszen a Világkupán egy hosszabb, 80 másodperces gyakorlatot kell bemutatni.

Párizsban egy bérelt svájci lóval, Amaretto du Perchet-vel indult Balázs, aki nem volt ismeretlen a magyar lovastornász számára, hiszen 2015-ben versenyzett már vele. Az edzéseken minden simán ment, Balázs szinte az első perctől fogva otthonosan mozgott rajta és minden gyakorlatot meg tudott csinálni – ami kölcsön ló esetében nem mindig megy, hiszen nem minden ló visel el minden típusú gyakorlatot. Azonban baljós előjel volt, hogy bár a pénteki állatorvosi vizsgálaton átengedték Amarettot, a francia állatorvos jelezte, nem elégedett a lóval.

Az első fordulóban az öt férfi induló közül Balázs másodikként lépett pályára, új, huszáros koreográfiájában ötletes megoldásokat mutatott be. Végül a negyedik helyet sikerült megszereznie az ugrását elvétő, és abból leeső Thomas Brüsewitz előtt a rendkívül erős mezőnyben.

A másnapi kűr során azonban a ló minden lendület nélkül mozgott, meg-meg akasztotta Balázs gyakorlatait, majd az egyik gyakorlatot követően megállt, és ezt követően sem sikerült megfelelően elindítani, így Balázsnak nem volt elég lendülete visszajönni a külső ülésváltásból, amit esésként könyveltek el a bírók. Ezzel a magyar versenyző visszacsúszott az utolsó helyre, hiszen mind az ő, mind a ló pontjai nagyon alacsonyak lettek.

Folytatás december 5-9. között Salzburgban, immár saját lóval.

Eredmények:

Nők:

  1. Nadja Büttiker (SUI) – Acardi van de Kapel – 8,278 pont
  2. Ilona Hannich (SUI) – Acardi van de Kapel – 7,913 pont
  3. Corinna Knauf (GER) – Don Filippo – 7,850 pont

Férfiak:

  1. Lukas Heppler (SUI) – Acardi van de Kapel – 8,588 pont
  2. Juan Martin Clavijo (COL) – Don Dorador – 8,531 pont
  3. Clément Taillez (FRA) – Dyronn – 8,236 pont
  4. Thomas Brüsewitz (GER) – Don Filippo – 7,826 pont
  5. Balázs BENCE (HUN) – Amaretto du Perchet – 7,178 pont

Párosok:

  1. Zoe Maruccio – Syra Schmid (SUI) – Don Dorador – 8,097 pont
  2. Haley Smith – Daniel Janes (USA) – Amaretto du Perchet – 7,199 pont

Forrás: Lovastorna Szakág

Fotó: Villányi Krisztina

Kommentek