Pilis Ride: megnyitották az erdei lovastúra úthálózat első szakaszát

Pilis Ride 1

Jó hírünk van a túra- és tereplovaglás szerelmeseinek: már lóháton is kényelmesen bejárhatók a Visegrádi-hegység legszebb részei! A Pilis Ride program részeként 4 nyári istállót építettek, valamint kijelöltek 56 kilométernyi erdei lovastúra-útvonalat is.

Ünnepélyes útavató

A Pilis Ride névre hallgató új turisztikai fejlesztést Visegrádon, az Apátkúti Vadászház mellett épített nyári istállónál mutatta be és adta át ünnepélyes keretek között április 25-én a nagyközönségnek dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője, Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára, Szotyori Nagy Kristóf, a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke és Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója.

A Földművelésügyi Minisztérium tulajdonosi támogatásával megvalósult fejlesztés során négy erdei szálláshely mellett nyári istállót létesítettek, és az erdei utakon kijelöltek összesen 56 kilométernyi, lóval is végigjárható túraútvonalat

Pilis Ride Atado
A Pilis Ride erdei lovastúra útvonal első szakaszának ünnepélyes átadása
Pilis Bike, a kerékpáros előd

A főváros környéki erdők kezelője a Pilisi Parkerdő Zrt., melynek termékkínálatában a kerékpáros úthálózat átadását követően most új elemként jelent meg a lovastúrák szervezésének lehetősége. A Pilis Ride lovas útvonalhálózat első szakasza a Visegrádi-hegységben és a Pilisvörösvári-medence térségében kínál erdei lovaglási lehetőséget.

A Pilisi Parkerdő területén két évvel korábban, 2016-ban már kialakították a kerékpárosoknak szóló Pilis Bike erdei kerékpáros úthálózatot, amin azóta is folyamatosan nő a látogatók száma. Ezt a rekreációs koncepciót folytatja a Pilis Ride lovas úthálózat, ami korunk másik jelentős igényére, az erdei lovastúrázásra kínál remek lehetőséget.

De pontosan hol és hogyan lovagolhatsz a Pilis Ride útjain?

Az ingyenesen használható, legalább 2,5 méter széles utak nagyobbik része Visegrád, Dunabogdány, Tahitótfalu és Pilisszentlászló térségében fut, de lehet lovagolni Csobánka és Pilisszentkereszt között, továbbá a Pilisvörösvárt, Pilisszántót, Piliscsévet és Kesztölcöt összekötő útvonalon is.

Az úthálózatot az erdőben lóháton járó erdész szakemberek közreműködésével alakították ki. Így lettek az útvonalak ló és lovas szempontjából egyaránt biztonsággal végigjárhatók, a természet szempontjából pedig a leginkább kíméletesek. Mindemellett az erdőgazdaság felhívja a figyelmet, hogy csak gyakorlott lovasok induljanak erdei túrára, és ők is kisebb csoportokban, semmiképpen se egyedül! 

Az erdei környezet, a vadon élő állatok, a gyalogos turisták, vagy a kerékpárosok megjelenése ló és lovasa számára egyaránt váratlan helyzeteket teremthet, amit csak kellően felkészült lovas tud uralni. A sűrűn látogatott Pilisi Parkerdőben több helyen találkozhatnak egymással lovasok, gyalogosok vagy kerékpárosok, így kölcsönös odafigyelésre és a szabályok betartására van szükség a nyugodt kikapcsolódáshoz. A közös használatú nyomvonalakat a térképek külön jelölik, és a jelzések a terepen is láthatóak.

Ingyenes úthasználat, jelképes árú istállózás

Visegrádon, az Apátkúti Vadászháznál és a Mogyoró-hegyen is egy-egy 4 állásos nyári istálló épült, míg a Pilisszentkereszt melletti Som-hegyi Turistaháznál, illetve a Szentendre feletti Kő-hegyen 6 állásos istállókat alakítottak ki. Az istállók mindenütt a már meglévő erdei szálláshelyek mellett épültek, így hosszabb, több napos túrák is könnyedén szervezhetők.

Pilis Ride 3
4 illetve 6 állásos nyári istállókat alakítottak ki a túraútvonalak mentén

Az ingyenes úthasználat mellett az istállók igénybevételéért jelképes összeget kell fizetni, lovanként napi 2.500 forintot, viszont a szolgáltatás tartalmazza a ló ellátásához szükséges széna, szalma és víz árát, valamit a szükséges eszközök használatát, és további 1.000 forintért még takarmány is igényelhető.

A Pilis Ride úthálózat használatának részletes feltételei a parkerdo.hu valamint a pilisride.hu oldalon olvashatók.

Forrás: parkerdo.hu
Fotók: Pilisi Parkerdő / Vajda Bertalan

Kommentek