Szuper szombat a Díjugrató Országos Bajnokságon

Kisslizanna Ob2018

Az amatőr és utánpótlás csapatok túl vannak a középdöntőn, a gyermek kategóriában pedig bajnokot avattak - ez történt a Fiat Díjugrató Országos Bajnokság szombati versenynapján:

Pest megye csapata az élen az amatőr kategóriában

A Fiat Díjugrató Országos Bajnokság harmadik napja az amatőr lovasok középdöntőjével vette kezdetét. A 125 centiméteres hibaidős versenyszámban 54 lovas állt starthoz, akik közül tizennégyen tudták hiba nélkül teljesíteni a Karádi László által épített pályát. A leggyorsabb a Simonpusztai Lovassport Egyesület versenyzője, Rajnai Csilla volt Date nevű lovával. Második helyen végzett Reisz Fanni és Captain, harmadikon pedig Bauman Bori Kimérával.

Az elődöntő és a középdöntő eredményei alapján hirdették ki az amatőr bajnok csapatokat, akik közül a legeredményesebb a Janik Attila által vezetett Pest megye hármas csapata lett, melynek tagjai Bobok Eszter, Kádár Attila, Jajecnik Tamás és Szemán Olivér voltak.

Második helyen végzett a Tóth Béla régió csapata, Reisz Fanni, Fábiáncsis-Nagy Andrea, Márki Zoltán és Dr. Kölcsey Rieden Roland összeállításban Fábiáncsics Gábor csapatvezetővel kiegészülve.

A harmadik hely sorsa összevetésben dőlt el. Rajnai Csilla villámgyors lovaglásának köszönhetően a bronzérmet a Göttler Vilmos által vezetett Pest megye egyes csapatának tagjai vihették haza, mégpedig Debreczeni Éva, Kalános Éva, Sunyovszky Réka és Rajnai Csilla.

Az amatőr lovasok vasárnapi döntője izgalmasnak ígérkezik, mivel hét lovas áll jelenleg hibapont nélkül holtversenyben az első helyen, és további két lovas pedig egy hibaponttal várja a folytatást.

Pc Amator Csapat

Kiss Lizanna a gyermek bajnok 2018-ban

A Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság gyermek kategóriájának döntőjébe hét lovas tudta magát kvalifikálni, akiknek két fordulóban kellett bizonyítaniuk 120 és 125 centiméteres magasságon.

Két lovas is hiba nélkül tudta teljesíteni a bajnokság mind a négy pályáját, mégpedig gyermek válogatottunk oszlopos tagjai, Kiss Lizanna és Törő Csongor, akik között összevetésben dőlt el a bajnoki cím sorsa. Füzér Gábor tanítványa, a többszörös gyermek GP győztes Kiss Lizanna indult elsőként, és rutinos összevetőként magasra tette a lécet villámgyors hibátlan lovaglásával. A Krucsó Ferenc által felkészített tavalyi ezüstérmes Törő Csongor is fantasztikus lovaglást mutatott be, viszont századmásodpercekkel lassabban, így ezúttal is a dobogó második fokára álhatott fel. A bronzérmet a Bl Armentum versenyzője, Tóth Balázs érdemelte ki 8 hibapontos összteljesítményével Elsa Campari nyergében.

Negyedik helyen végzett Gulyás Dominik Carlossal, ötödiken a Budapesti GP győztes párosa, Veilinger Olívia Dóra és Királyhágó, hatodikon pedig a 2018-as fedeles bajnok Zólyomi Emma Rádiháza Csacsacsa nyergében.

Pc Gyermek Donto Eredmeny

Verhetetlenek a Némethy Bertalan Régió utánpótlás lovasai

Az Országos Bajnokság szombati napjának záró versenyszáma az ifjúsági és fiatal lovas korosztály kétfordulós középdöntője volt. A versenyszám érdekessége, hogy a két korosztály vegyesen indult ugyanazon a 135 centiméteres pályán, és a csapatok is vegyes összeállításúak voltak.

A pálya rendkívül nehéz volt, nem született dupla hibátlan lovaglás egyik korosztályban sem. A legközelebb Jármy Vince állt hozzá, aki egy hibaponttal zárta a középdöntőt a mindössze hét éves JB Koronaőr nyergében, ami a győzelmet jelentette a párosnak a fiatal lovasok között. Második helyen végzett leggyorsabb négy hibapontos teljesítménnyel az összesítésben jelenleg élen álló Máriás Sára. Harmadik pedig szintén Jármy Vince lett másik lovával, Quirosával, amivel megőrizte összesített második helyét a páros.

Az ifik között a leggyorsabb Gráf Edina Nikoletta volt, Qui De Ganad nyergében, második helyen pedig szintén négy hibapontos teljesítménnyel Szuhai Péter végzett East Winddel. A felállás így nem változott, az összesítésben továbbra is Szuhai Péter áll az élen, szorosan mögötte pedig Gráf Edina Nikoletta. Janik Anna tudta még a korosztályából csupán egy verőhibával teljesíteni a középdöntőt, így a számban harmadik helyet szerezte meg, az összesítésben pedig feltornázta magát a negyedik pozícióba Back Home-mal.

A csapatbajnokságban nem született holtverseny, így az ifj. Néveri Imre által vezetett Némethy Bertalan Régió csapata összevetés nélkül vehette át az aranyérmet. A csapat tagjai Gráf Edina Nikoletta, Gátfalvi Kíra, Búza Petrik Zoltán és Mészáros Marcell voltak.

Második helyen végzett a Hollé Sára, Alasztics Aliz, Erdős Jázmin és Jármy Vince összeállítású Némethy Bertalan Régió II-es csapata Erdős József vezetésével.

Harmadik pedig a Berei Béla által összeállított Máchánszky Gyula Régió II-es csapata lett, melynek tagjai Plavecz Szabrina, Markó Rebeka, Markó Sándor és ifj. Szász Attila voltak.

Vasárnap rendezik 10:45-től az ifjúsági korosztály döntőjét, 13:00-tól pedig a fiatal lovasok szállhatnak harcba a bajnoki cím megszerzéséért. A versenyt élőben közvetíti a RiderLine.

Pc Ifi Fiatal Lovas Eredmeny

Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfotó.hu

Kommentek