Tim Stockdale: a díjugrató, aki nem ismerte a lehetetlent

Timstockdale

A nemzetközi díjugrató társadalom elvesztette az egyik legkedveltebb és leginkább ismert személyiségét Tim Stockdale halálával.

Tim Stockdale november 14-én vesztette életét a gyomorrákkal folytatott küzdelemben, amit október elején diagnosztizáltak nála. Tim Stockdale 54 éves volt. Szerető családja, felesége Laura, és fiai, Joseph és Mark gyászolja az ismert versenyzőt.

Stockdale Nottinghamban született és hét éves korában kezdett el lovagolni a helyi Pony Clubban. Amikor befejezte az iskolát, az egykori olimpikon Mike Saywell istállójában kezdett dolgozni, majd a szintén olimpikon Graham Fletcher lovasa lett.

Mind nemzeti, mind nemzetközi szinten kiemelkedő sikereket ért el élete során, melyek közül talán az egyik legemlékezetesebb, amikor megnyerte az V. György király tiszteletére rendezett kupát a Royal International Horse Show-n 2010-ben Kalico By hátán, akinek tulajdonosa a hosszú távú támogató és családi barát Ann és Colin Garratt.

2008-ban a pekingi olimpiai játékok legjobb helyezést elért brit versenyzője volt Corlato-val. Nagy-Britanniát több mint 50 Nemzetek Díja versenyben képviselte, valamint 2002-ben a Lovas Világjátékokon és a 2009-es Európa-bajnokságon.

Ismert volt erős jelleméről és szókimondó természetéről. Stockdale életrajza a „There’s No Such Word as Can’t” is erről tanúskodik, amelyet 2012-ben tettek közzé.

Miután 2011 nyarán eltörte a nyakát egy szerencsétlen kimenetelű bukás során, nem kellett sok idő ahhoz, hogy feldolgozza a sokkot és elkezdje megtervezni, hogyan kerüljön be újra az angol válogatottba. Titokban tornázott és erősítette magát a betegágyon, amikor tudta, hogy ápolói nem veszik észre, ezzel is gyorsítva felépülését. Nem is kellett sokat várni a visszatérésre, kilenc hónappal később már Rotterdamban képviselte hazáját Kalico Bay hátán.

Életműve egy oktatóvideó sorozatot is tartalmaz, amely kivételesen nagy népszerűségnek örvendett, csakúgy, mint a személyes előadásai, amivel az ország minden pontján turnézott.

Igazi családapa volt és hihetetlenül büszke arra, hogy mindkét fia kiváló sportoló. Nagy örömmel nézte, ahogy fiai a nemzetközi porondon eredményes versenyzővé válnak, Josef díjuratásban, Mark pedig golfban.

Borítókép forrása: Longines Global Champions Tour

Kommentek