Budapest Arena Polo Masters – lovaspóló a város szívében

Arenapolo2019 Kiemelt

2019. április 12-14. között második alkalommal kerül megrendezésre a Budapest Arena Polo Masters Nemzetközi Lovaspóló Torna a Nemzeti Lovardában. A rendezvényre való belépés ingyenes.

Kezdetekben… hagyományteremtő célzattal

2018. elején a lelkes szervezőcsapat új és szokatlan utat mutatott a nemcsak a magyar, de a nemzetközi lovaspóló számára is: azt a sportot, amit normál esetben két négy-négy fős csapat egy 150-170 méter széles és 250-300 méter hosszú füves pályán játszik, bevitték Budapest szívébe. Bár a homokon játszott aréna vagy beach polo nem ismeretlen fogalmak, játsszák ezt sok helyen, arra azonban, hogy ez egy európai metropolisz szívében történjen, nem igazán van példa.

A hosszú évek megpróbáltatásai után frissen felújított Nemzeti Lovarda, vagy ahogy a lovasok ismerik, Tattersall kiváló helyszínt biztosított már első alkalommal is a rendezvénynek. A próba jól sikerült, szerte Európából érkeztek annak a hat csapatnak a tagjai, akik közül végül a svájci különítmény hódította el a trófeát.

Sőt, már másodszor…

2019 áprilisában a bevált alapokra építkezve azonos helyszínen, de sok újdonságot beépítve ismét a Nemzeti Lovardába érkezik a Budapest Arena Polo Masters. A rendezvény legfőbb célja, hogy minél több érdeklődő és potenciális játékos tapasztalhassa meg, milyen izgalmas és élvezetes sport is ez. A szervezők persze mindenkire gondoltak, számos program várja az érdeklődőket: pónilovaglás, gyalogos ütő és labda kipróbálási lehetőség, a legkisebbeket pedig játszóház. Szerepet kap az eseményen a gasztronómia is.

Persze mivel a Budapest Arena Polo Masters egy lovassport rendezvény a lovaspóló főszereplésével, így minden eköré szerveződik: a mérkőzések között például olyan meglepetés játékosok szerepelnek, akik vagy más lovas szakág kiemelkedő sportolói (akár világszinten is), akár egészen más szerepben ismeri őket a közönség. De pónifogatos és huszárbemutató is helyet kapott a programban.

Arena Polo 1 153 Másolat

Az összefogásról és a gyökerekről…

Bár a rendezvény szervezését ugyanaz – az egyébként kicsit kibűvült – csapat végzi, aki tavaly belevágott, az idén sokan álltak melléjük, és segítenek abban, hogy az esemény olyan legyen, ahogy azt elképzelték. Maximiliano Gregorio-Cernadas argentin nagykövet úr és a nagykövetség egyként állt a szervezők mögé, ezzel is öregbítve a két ország együttműködését. Argentína póló nagyhatalomként számtalan klubot és sok száz, vagy inkább ezer játékost tud felmutatni. Ott olyan nemzeti sport a lovaspóló, mint nálunk a futball, sőt ők ebben világelsők is. Ugyanakkor nemcsak a professzionális sportban példamutató az ország, de a hobbi szintű örömjáték is nagyon elterjedt – ennek népszerűsítése is a szervezők fő céljai között szerepel.

A magyar pólótársadalom is kiveszi részét a szervezésből, és a részvételből is. Szinte minden magyarországi klub képviselteti magát a játékosok között, sőt segíti a rendezvény létrejöttét. A szervezők bíznak abban, hogy az átalakulóban lévő magyar pólóélet hagyományosan szezonnyitó kupájává válik a torna, sok örömet okozva ezzel sok játékosnak és nézőnek a hideg téli napok után.

Arena Polo 1 729 Másolat

A rendezvény részletei:

Fotók: Haga Zsuzsanna

Kommentek