Dobrovitz József a dobogón a Fogathajtó VK sorozat első állomásán

Dobrovitz Lyon2019 1

Lyonban vette kezdetét a FEI Fogathajtó Világkupa 2019/2020-as szezonja, ahol Dobrovitz József a harmadik helyen zárt a versenysorozat egyik legerősebb mezőnyében. Az elsőséget Boyd Exell szerezte meg a holland Bram Chardon előtt.

Lyonban hat nemzet hét fogata versenyzett a Jeroen Houterman által épített pályákon.

Az ausztrál Boyd Exell már az első napon megszerezte a vezetést. A vasárnapi első fordulóban azonban tiszta lappal kezdtek a hajtók, az előző napi eredmények mindössze az indulási sorrendet befolyásolták.

Dobrovitz József szombati kiváló hajtásának köszönhetően a mezőny második felében indult vasárnap. Rendkívül jó idővel, 156,58 másodperc alatt hibapont nélkül teljesítette a pályát, így jó esélye volt az összevetésbe kerülésre.

Persze a holland Bram Chardon sem hagyta magát, és elképesztő, 141.51 másodperces hibátlan hajtást mutatott be, gyorsabban teljesítette a pályát, mint Boyd Exell az előző napon. Jerome Voutaz korábban már nyert Lyonban, és természetesen szerette volna ezúttal is megszerezni a győzelmet, de a nagy igyekezet végül 20 hibaponthoz vezetett, így esélye sem volt az összevetésre. Boyd Exell 145.73 másodperces hibátlan hajtása után pedig már nem volt kérdés az a végső megmérettetés összetétele.

Az összevetésben elsőként Dobrovitz József hajtott a pályára, de sajnos 24 hibapontot gyűjtött be, így 149,14 másodperces idejével 173,14 hibapontos eredménnyel zárta a fordulót. Az ausztrál Boyd Exell nem csak rendkívül gyorsan hajtott, de minden rövidítési lehetőséget kihasznált, és végül négy hibaponttal, 138,70 másodperces idővel teljesítette a pályát. Nagy volt a nyomás a holland versenyzőn, hiszen egy hibátlan hajtásra lett volna volt szüksége ahhoz, hogy megszorongassa az ausztrált. Végül nyolc hibaponttal a második helyet sikerült megszereznie.

Végeredmény:

  1. Boyd Exell (AUS) 142,70
  2. Bram Chardon (NED) 148,99
  3. Dobrovitz József (HUN) 173,14
  4. Koos de Ronde (NED) 162,52
  5. Jérôme Voutaz (SUI) 170,46
  6. Chester Weber (USA) 170,74
  7. Benjamin Aillaud (FRA) 174,02

Dobrovitz József elégedett volt lovaival, és a versenyt követően elmondta, hogy a két első lónak ez volt az első nagy versenye. A fogat a szombati, bemelegítő versenyszámban kicsit veszített a sebességből az egyenesekben, ezt próbálták kijavítani a vasárnapi, világkupa pontszerző számra. „Az új összeállítású fogattal versenyről versenyre lehet kitapasztalni, hogy hogyan lehet a lovakat eredményesebben hajtani” – mondta Dobrovitz József, aki vallja, hogy az eredményességet nem kell, az eredménytelenséget pedig nem lehet megmagyarázni.

Dobrovitz József segédhajtói Dobrovitz Józsefné Mónika és Nagy András voltak. A magyar versenyző csapatát Vida József, illetve a Takarékbank támogatta.

Dobrovitz Lyon2019 2

Dobrovitz József legközelebb november közepén Stuttgartban versenyzik, ahol versenyzőtársai a belga Glenn Geerts, a francia Benjamin Aillaud, az amerikai Chester Weber és az ausztrál Boyd Exell lesznek majd.

Forrás: FEI, Fogathajtó Szakág
Fotó: Horváth Krisztina, Hoefnet

Kapcsolódó cikk
Kommentek