Isabell Werth ötödik világkupa győzelmét ünnepelhette Göteborgban

Isabellwerth Goteborg2019 1200

A negyvenkilenc éves Isabell Werth immár ötödik alkalommal nyerte el az FEI Díjlovagló Világkupa győztesének járó címet rendkívüli karrierje során. A világ minden tájáról érkeztek kihívók, hogy minden idők legeredményesebb lovas sportolóját leszorítsák a dobogó legfelső fokáról, de a nagy nyomás ellenére sem hibázott. Az nem az ő stílusa.

A németek büszkesége 88.871 %-os teljesítménnyel nyerte meg a szombati Nagydíjat Göteborgban, a 14 éves oldenburgi kanca, Weihegold hátán. Ezzel harmadik győzelmét szerezte meg zsinórban a világkupa döntők történetében.

„A gyakorlatom nagyszerűen sikerült, a lovam tökéletesen hajtotta végre a feladatot, igazán megérdemelte a győzelmet!” – mondta a hölgy, akinek a szekrényében hat olimpiai, nyolc világbajnoki és tizenkét európa-bajnoki aranyérem sorakozik. Werth sosem örül, ha azt kérdezik tőle, hogy közel 50 éves korában miért vágyik még mindig a sikerre, de ezúttal egyszerűen válaszolt: „Azt csinálom, amit szeretek… és ez tart még mindig versenyben.”

Reflektálva a hétvégi teljesítményére azt mondta: „Minden kockázatot vállaltam a nyújtott vágta - vágtapiruett átmenetben, ami nagyszerűen sikerült. Nem is tudtuk volna jobban megcsinálni! Kivéve talán az egyik sorozat ugrásváltást, ahol volt egy kis hiba. Arrogáns voltam annál a résznél, így ez az én hibám!”

Isabellwerth Goteborg2019 2

A tavalyi döntőhöz hasonlóan a nagydíj második helyét ezúttal is az Egyesült Államok versenyzője, Laura Graves tudta megszerezni a tizenhét éves Verdadest lovagolva.

A bronzérem egy német lovas, Helen Langehanenberg nyakába került, aki a szintén tizenhét éves hannoveri mént, Damsey FRH-t lovagolta.

A legjobbak az FEI Longines Díjlovagló Világkupa döntőjében:

  1. Isabell Werth – Weihegold
  2. Laura Graves – Verdades
  3. Helen Langehanenberg – Damsey FRH
  4. Daniel Bachmann Andersen – Blue Hors Zack
  5. Kasey Perry-Glass – Goerklintgaards Dublet
  6. Patrik Kittel – Delaunay
2019 Vk Goteborg

Forrás: FEI
Fotó: FEI/ Liz Gregg

Kommentek