A Havanna Kupával zárult a nyár a lovastornászoknál

Havanna Kupa2020 og

A lovastornászok nyári egynapos meghívásos versenysorozatát lezáró Havanna Kupa idén népes, talán rekordnak is számító, 60 fős versenyzői táborral rajtolt el. A kaposváriak alapító voltizslováról elnevezett versenyre leadta nevezését minden olyan egyesület, melynek sportolói a nyári versenyeken is részt vettek, valamint a Budapesti Lovasklub és a Magyar Póniklub Szövetség csapata is népes versenyzői gárdával érkezett Kaposvárra.

A nagy indulói létszámnak köszönhetően igazán színes volt a paletta és nem csak a kisebb kategóriákban, hanem a nemzetközi számokban is voltak indulók. Örvendetes, hogy minden egyesület tudott aranyérmet szerezni.

A Kiskunhalasi Lovasbandérium versenyzői ezúttal ló nélkül érkeztek, de mivel erre a kaposvári rendező minden évben lehetőséget ad, most is egy rutinos kaposvári lovon, Széplak Fannyn tudtak rajtolni. A műlovas számokban pedig még erre sincs szükség, így Futó Eszter személyében az amatőr műlovas kategóriában győztest is avathattak. Remek kűrt mutatott be a csapatból László Luca, aki az Utánpótlás I. kategória ezüstérmét szerezte meg.

Az egyik legsikeresebb egyesület volt a versenyen a Tündérkert Lovarda SE csapata volt. Eredményeik még értékesebbek lesznek, ha tudjuk, hogy már hosszú ideje saját ló nélkül készülnek, és ennek dacára már vágtában is bizonyítottak. Aranyérmet szerzett csapatukból C kategóriában Csipkereki Brigitta a kaposvári Autómata hátán meggyőző pontszámmal (6,428 pont). Szintén győzni tudott a D1 kategóriában Hertel Csenge, szintén Autómata közreműködésével. A klub harmadik aranyérmét Gyombolai Szonja szerezte meg a szintén kaposvári Széplak Fanny segítségével utánpótlás lépés kategóriában magas, 6,315 ponttal. Testvére, Gyombolai Sára a Magyar Póniklub Szövetségnél is készül, így az ő lovukon, Rádiháza Juvenán tudott az ifjúsági versenyben bemutatkozni, ami most az ezüstéremhez volt elég.

A mosonmagyaróvári Daniló SE szintén ló nélkül érkezett a versenyre, és bár a szokottnál kisebb létszámmal képviseltette magát, az eredmények miatt nem kellett szégyenkezniük. Utánpótlás I. kategóriában Kaisz Kata (Széplak Fanny) révén aranyérmet szereztek, és szintén arannyal zárt a Karácsony Ramóna - Viola Emma lépés páros Széplak Fanny hátán.

Szintén kicsi, de annál eredményesebb csapattal érkezett Kaposvárra a Budapesti Lovasklub együttese, akik közül most lépett először vágtás kategóriába két leány is, és mindjárt éremmel távozhattak. Keller Csenge (Autómata) a C kategóriában ezüsttel, Kiss Laura (PM Star Lady) pedig D1-ben bronzzal zárt. Aranyérmet szerzett U2 kategóriában Gyabronka Berta, akit szintén a kaposvári Széplak Fanny segített.

Idén először szerepelt csapattal a Magyar Póniklub Szövetség, akiktől folyamatosan fejlődő C csapatuk mutatkozott be az újonc Face to Face hátán. Németh Blanka a felnőtt 3*-os versenyben vállalta a részvételt a számára új lovon, Rádiháza Juvenán, akivel még nem teljes az összhang. Habsburg Károly Konstantin az ifjúsági fiú mezőnyben indult szintén Juvena hátán, teljesítménye az ezüstéremhez volt elég. A Póniklub három gyermek kategóriájú lány versenyzője között házi versenyben dőlt el az aranyérem sorsa, a győzelmet Vasvári Brigitta szerezte meg Gaál Mária Gréta és Fórján Elmira előtt, mindhárman Valente hátán versenyeztek. Bronzérmet szerzett a csapatnak Hantos Orsolya a B kategóriában, akit Face to Face segített.

Az idei összes versenyen részt vettek a Berri SE versenyzői, akik ezúttal is nagyon eredményesen szerepeltek. A Basa testvérek mindkét ifjúsági kategóriát megnyerték Harry Potter hátán, Máté a fiúknál, még Franciska a lányoknál tudott győzni. Az amatőr lovas versenyben a kategória legfiatalabb indulójaként Papp Lili hozott ismét aranyérmet, míg ezüstöt szerzett Ugrin Luca D1 kategóriában, Papp-Hegyi Polli UL-ben, Nagy Boglárka amatőr lovasban, míg bronzéremmel zárt Riz Sarolt C kategóriában, Székely Lilla UL-ben, Szabó-Kita Anna amatőr lovas kategóriában.

A Lovasakadémia SC versenyzői közül a legmagasabb kategóriát képviselte Bence Balázs és Somogyi Eszter, akik most is ellenfél hiányában csak a pontokért versenyeztek a felnőtt 2*-os kategóriában, de ismét jó alkalom volt ez újonc lovuk, PM Star Lady számára a rutinszerzésre is. Ismét pályára lépett az ifjúsági csapat is, akik szintén fejlődtek a legutolsó versenyük óta, de lovuk, Amira még nincs teljesen kész erre a feladatra, ezért csak egy könnyített kűrt mutattak be. A cél, hogy jövőre már nemzetközi mezőnyben is be tudjanak mutatkozni. A B kategóriában Lázár Noémi szépen kivitelezett kűrrel tudott aranyérmet szerezni PM Star Lady hátán klubtársa, Péter Ella előtt. Még két aranyérmet vihettek haza a helyiek a Szita Eliza betegsége miatt csak öt fővel induló utánpótlás csapat (Széplak Fanny), és a D2 kategóriában Biczó Boglárka (Autómata) révén.

Ha a járvány miatt kialakult helyzet lehetővé teszi, október első hétvégéjén egy minősítő versennyel kezdődhet az éles versenyszezon, majd november 7-8-án kerülhet sor Kaposváron az Országos Bajnokságra.

Forrás: Lovastorna Szakág
Fotó: Csehné Klung Tímea

Kapcsolódó cikk
Kommentek