Zárt kapuk mögött versenyeztek a fogathajtók Szilvásváradon

Szvarad202011 og

Fedeles fogathajtó versenynek adott otthont 2020. november 21-én a szilvásváradi Lipicai Lovasközpont. A zárt kapus versenynapon a póni egyesfogattól a négyesfogatok versenyéig hat kategóriában összesen 38 startot bonyolítottak le a szervezők.

A szezon első, és 2020-ban sajnos valószínűleg utolsó fedeles versenyén technikás pályán mérhették össze tudásukat a versenyzők.

A négyesfogatok között Dobrovitz József 149,67 hibaponttal nyerte a versenyszámot. Az Állami Ménesgazdaság fogathajtója, ifj. Galbács Ferenc új összeállítású négyesfogattal mutatkozott be, amelyben mind a négy fiatal fogatló apja Tulipán VIII törzsmén (a borítóképen).

A legnépszerűbb kategória a kettesfogat A-B volt, ahol összesen 14 versenyző mérte össze tudását, az összevetésbe pedig az első hat párost hívták be. Első helyen Demeter Ferenc végzett 226,86 hibapontos végeredménnyel.

A járványügyi helyzetre való tekintettel nézők nélkül, zárt kapuk mögött került megrendezésre verseny. A szigorú előírásokat a hajtók és a szervezők is felelősségteljesen betartották, így zavartalanul végződött a versenynap.

Szöveg: Rácz Zsófia, Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad
Fotó: Pintér András

Kapcsolódó cikk
Kommentek