Kisorsolták a 15. Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét

Nemzeti Vagtasorsolas2022 og

A Nemzeti Lovardában zajlott a 15. Nemzeti Vágta előfutamok sorrendjének sorsolása.

A Nemzeti Vágta október 1-jén és 2-án a budapesti Hősök terén kerül megrendezésre, 60 magyarországi és határon túli település lovasa versenghet a leggyorsabbnak járó elismerésért.

Az eseményen a korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is lesz nemzetközi futam, amelyen 12 ország indul. A fiatal tehetségek számára újra megrendezik a Kishuszár Vágtát, lesz fogatvágta, huszár- és hagyományőrző-felvonulás, kocsitoló verseny és jótékonysági sztárfutam is. A közönség láthatja többek között a Győri Ördöglovasok és a Kassai Lovasíjászok, valamint a Nemzeti Lovas Díszegység, a Honvéd Huszár Díszalegység és a Készenléti Rendőrség lovasainak bemutatóját is, ismertette a programokat Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató. A programokat az Állami Ménesgazdasági Szilvásvárad lipicai lovai zárják a méneshajtáson.

Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta és a Magyar Lovassport Szövetség elnöke köszöntőjében kiemelte: a Nemzeti Vágta Európa legnagyobb amatőr versenysorozata, amelynek a hagyományőrzés mellett az is küldetése, hogy évről évre példaképeket, hősöket állítson a közönség elé, motiválja a fiatalokat és összekapcsolja a lovasokat a határon innen és túl.

Nemzeti Vagtasorsolas2022 LV

Szotyori Nagy Kristóf elmondta, idén négy határon túli és nyolc magyarországi elővágta zajlott. A 15. Nemzeti Vágta alkalmából pedig a programok is a 15-ös szám köré szerveződnek, az esemény látványos eleme lesz, amikor 150 gyermek vonul majd fel lóháton a vasárnapi döntő napján. Kitért arra, hogy a Kishuszár Vágtán idén a tavalyi 25 helyett 30 versenyző lovagolhat majd a Hősök terén.

A szombati napon ötfős előfutamokon vesznek részt a lovasok. A 12 előfutam győztese automatikusan középdöntőbe jut, valamint az utánuk következő 13 legjobb időeredményt elért lovas is továbbjut a középdöntőbe. Az öt középfutam győztese jut aztán tovább a vasárnap esti döntőbe. Az előfutamok indulási sorrendje:

1. előfutam:

  • Ácsteszér
  • Alsópáhok
  • Kishegyes
  • Vámospércs
  • Püspökhatvan

2. előfutam:

  • Békéscsaba
  • Sepsiszentgyörgy
  • Ajak
  • Nagyhalász
  • Szabadka

3. előfutam:

  • Göd
  • Farkaslaka
  • Kunadacs
  • Mátételke
  • Dunaszerdahely

4. előfutam:

  • Zsitkóc
  • Iván
  • Nyárádszereda
  • Tarlós
  • Hosszúfalu

5. előfutam:

  • Látrány
  • Abony
  • Szentkirály
  • Nyúl
  • Gyenesdiás

6. előfutam:

  • Kelevéz
  • Hidvég
  • Ceglédbercel
  • Tata
  • Csetény

7. előfutam:

  • Nyékvárkony
  • Hatvan
  • Tiszaladány
  • Csemő
  • Bükkösd

8. előfutam:

  • Vácduka
  • Hortobágy
  • Pozsonyeperjes
  • Temerin
  • Őcsény

9. előfutam:

  • Tiszafüred
  • Rábatamási
  • Mezőberény
  • Pápateszér
  • Érd

10. előfutam:

  • Naszály
  • Domonkosfa
  • Szilvásvárad
  • Adorján
  • Gesztely

11. előfutam:

  • Ősagárd
  • Kétegyháza
  • Sarkad
  • Vácrátót
  • Kocsér

12. előfutam:

  • Hernádkak
  • Baj
  • Porva
  • Zsadány
  • Nyíregyháza

Az eseményt a Duna Televízió közvetíti.

A Nemzeti Vágtát minden évben a magyar történelem egy kiemelkedő alakja(i) emlékének szentelik. Kedves Gyula történész elmondta, hogy az idei verseny három rendkívül bátor gyermek előtt tiszteleg. A 15 éves hősök az 1848-49-es harcok alatt tettek tanúbizonyságot hazaszeretetükről. A 15. Nemzeti Vágta Tóth Imre András kishuszár, századtrombitás, Simig Rezső tüzér hadnagy, a szabadságharc legfiatalabb tisztje, és Koroknay Dániel tüzér, főágyús, kisdobos emlékét őrzi majd.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Kapcsolódó cikk
Kommentek