Martin Fuchs első, Dömse Tamás tizenegyedik a háromcsillagos linzi nagydíjban
Az ausztriai Linzben rendezett háromcsillagos nemzetközi díjugrató verseny erős mezőnyében a magyar színeket Dömse Tamás képviselte.
Az utánpótlás válogatott lovas tizenegy éves, pej heréltjével, Conquistadorral már a felvezető napokon, csütörtökön és pénteken is mutatta jó formáját, majd a vasárnapi 150 centiméteres nagydíjban négy hibaponttal ért célba, így a 37 fős mezőnyben tizenegyedikként a helyezettek között zárt.
Az ausztriai nagydíj mezőnyének erősségét jól mutatja, hogy az egy héttel korábbi lipcsei Világkupadöntő győztes lovasa, a svájci Martin Fuchs nyerte a versenyszámot Commissar Prezivel.
A hét vége felé további külföldi hírekre számíthatnak a díjugratás kedvelői, hiszen csütörtöktől a Prága melletti Zduchovicében áll starthoz a gyermek, ifjúsági és fiatal lovas válogatott az év első szabadtéri CSIO versenyén. Az utánpótlás válogatott lovasok számára ez a csehországi verseny lesz az első meghatározó válogató viadal a nyári spanyolországi Európa-bajnokságra.
Forrás: Díjugrató Szakág
A borítókép 2020-ban, a Mesterek Tornáján készült. Fotó: Kovács Petronella
Kommentek