Az olimpiai "C" csoport legjobbjai a magyar lovasok Mannheimben

Mannheimmontazs og

Mannheimben rendezték meg az EEF (Európai Lovas Szövetség) Nemzetek Díja sorozat első Közép-Európai csoportviadalát, ahol a magyar csapat a tavalyi szezonhoz képest új lovakkal erősödve állt starthoz.

Az E-UP - ifj. Kövy András és Melypso Blue PS FRH - Jármy Vince párosok ebben az összeállításban most debütáltak Nemzetek Díja versenyszámban. Mindkét ló az olimpiai program keretében a német partner által biztosított ló. Tavaly ez a két lovas saját lován vett részt ugyanezen a versenyen. A szintén az NLSF Program által biztosított Quickchin WH Z idén új lovasával, Szuhai Péterrel (akinek ez volt az első felnőtt Nemzetek Díja szereplése), míg ifj. Szabó Gábor a tavalyi évhez hasonlóan a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság kancájával, Mezőhegyes Chabalával indult.

A patinás mannheimi Nemzetek Díja jelentőségét az adja, hogy ez az egyik fő felkészülési versenye a magyar díjugrató válogatottnak, amely a július végi prágai lovas mérkőzésen szeretné megszerezni az olimpia "C" csoportból elnyerhető két olimpiai csapat kvóta egyikét. A mezőny erősségét jól mutatja, hogy számtalan olimpikon, olimpiai- és világbajnok lovast láthatott a közönség.

Az alap elvárást a magyar csapat sikeresen teljesítette, az olimpiai "C" csoportból a legjobb eredményt érte el, a regnáló olimpiai- és világbajnok Svédországot is megelőzve a hetedik helyen zárt. Papírforma szerint az első helyet a holland, a másodikat a német csapat szerezte meg, de a spanyol lovasok harmadik helye Svájc előtt kisebbfajta meglepetésnek mondható.

Norbert Nuxoll, az NLSF program vezető a következőképp értékelte lovasai teljesítményét:

„Ez volt az idei első Nemzetek Díja nekünk itt Mannheimben, résztvevői igazán kiváló, top lovasok és csapatok voltak. A pályaépítő igen szűkre szabta az alapidőt, ez volt a legnagyobb fegyvere, nagyon kellett figyelni és folyamatosan, pontosan lovagolni kellett előre, nem lehetett kicsit sem variálni.

Péternek ez volt az első felnőtt Nemzetek Díja versenye, amit nagyon jól teljesített. Volt egy-egy peches verőhibája, az utolsó összetett akadálynál ugyanazt a palánkos meredeket ütötte mindkét körben. Az elsőnél kiüresedett a ló, a másodiknál pedig valóban támogatni próbálta, de elégedett voltam vele.

Mannheim 2023 szuhai

András és E-UP párosa rendkívül jó formában volt, a ló nagyon-nagyon jól ugrott. Ennek a ló-lovas összeállításnak ez volt az első Nemzetek Díja versenye. Az első körben verőhiba nélkül teljesítettek, de négy hibapontot kaptak az időért, ami egyértelműen túl sok, beszéltünk erről a csapat meetingen. A második körben kettő másodperccel lépték túl az alapidőt. A kettes számú ugráshoz eggyel kevesebbre ért oda, ami jó volt, aztán túl nagyot fordult a triplebar felé és a végén a visszafordulásnál vesztett egy kis időt. Jól lovagolt, viszont az időn dolgozni kell.

Mannheim 2023 kovy

Vince és Melypso az első körben a vízbe léptek: jól értek oda, de Vince nem támogatta eléggé csizmával, így a ló „lógva maradt” a levegőben és a jobb lábával beleért a vízbe. A pálya utolsó szűk összetettjénél elvesztette kicsit a kontrollt, egy kicsit előre ugrottak és emiatt elfogyott a hely, így amikor a ló elugrott, leütötte az akadályt. A második körben viszont nagyon szép hibátlan lovaglást láthattunk, nagyon jó munkát végzett.

Mannheim 2023 jarmy

Gábor lova, Chabala nagyon jó állapotban volt, a Grand Prix kvalifikációja pedig nagyon jól sikerült előtte való nap, ötödik helyezést ért el. Az első körben, a víz után következő kőfalhoz nem volt jó távolsága és ott csúnyát hibáztak. Ehhez jött még négy hibapont az időért, így nyolccal zárták az első fordulót. Megbeszéltük, hogy amásodik fordulóban jobban kell előre haladnia és ezt jól meg tudta valósítani. Amikor visszafordult a sárga okszerre, a forduló túl szűkre sikeredett, ebből hibáztak, az utolsó ugrásnál pedig volt egy lehetőség, hogy hat vagy öt vágtára lovagolja, ő az utóbbit választotta, emiatt a ló kicsit laposan ugrott, emiatt leütötte a meredeket.

Mannheim 2023 szabo

22 hibaponttal zártuk a Nemzetek Díját, ami azért bosszantó, mert a két forduló során 11 hibapontot kaptunk, ami időbüntetésből jött össze. A mi párosainknak talán jobb lett volna, ha az akadályok magasabbak, nem pedig az alapidőt veszi ennyire szűkre a pályaépítő, hiszen nagyon lendületesen és pontosan kellett lovagolni. A lovak jól ugrottak, a lovasok jól lovagoltak, de továbbra is van min dolgoznunk, elsősorban azon, hogy még több önbizalmat szerezzenek és a technikai elemeket még stabilabban tudják teljesíteni. Július végén lesz a fő verseny, addig folyamatosan dolgozunk, hogy ott a lehető legjobb eredményt tudjuk elérni.”

Forrás: Lovasaink útja az olimpiára
Fotók: Pferdefotografie Stefan Lafrentz

Kommentek