Gönczi Rebeka zsoké századik győzelmét aratta

Gonczi Rebeka100

Gönczi Rebeka zsoké századik győzelmét aratta vasárnap a Kincsem Parkban, ezzel ő lett minden idők legfiatalabb női versenyzője, aki elérte ezt a határt.

A Racing Portal lovas szaklap beszámolója szerint Gönczi pár nappal a 25. születésnapja előtt lett "százados", a mérföldkőnek számító sikerét pedig a Regina névre hallgató kanca nyergében érte el az 1800 méteres Eleki Hendikepben.

A magyar lovasból 2018 őszén, mindössze 20 évesen vált profi zsoké, akkor ugyanis már negyvenedik alkalommal haladt át elsőként a célvonalon, csaknem egy év múlva pedig már félszáz siker fűződött a nevéhez.

Menetelését 2019-ben súlyos baleset szakította meg, amelynek következtében megsérült a koponyája, zúzódott a bordája és eltört három csigolyája. Csaknem két év után, a rehabilitációt követően azonban visszatért, és ismét nyerte a viadalokat.

A Cantel Racing istálló versenyzője a Huszár Korinna Emlékversenyen nyerte 99. futamát, majd vasárnap magabiztos sikert aratott a kilencfős mezőnyben.

Forrás: MTI

Kommentek