Szabadidőlovasok a Ludovikán

Szlsz ludovika og

Újabb mérföldkő a szabadidőlovasok életében, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika lovardájában vehettek egy részt egy szakmai képzésen. Sokunk álma valósult meg ezzel a programmal, hiszen amellett, hogy legfőbb célunknak tekintjük a fiatal, lelkes közösség számára megteremteni a fejlődéshez szükséges útmutatást, mindezt ismét egy ilyen csodálatosan felújított és rendben tartott helyszínen tehettük.

A lovarda vezetője, Kollár Csaba invitálására gyors szervezést követően született meg az első közös projekt, a Szabadidőlovasok első szakmai napja 2023-ban.

A tervezett rendezvénysorozat célja olyan elméleti és gyakorlati képzések megszervezése, amelyek valós segítséget nyújtanak nem csak a szakág versenyzőinek, hanem minden érdeklődő számára. A programok között díjlovas és díjugrató edzések szerepeltek, emellett reggeltől késő délutánig folyamatosan zajlottak az elméleti képzések a tanteremben, illetve az online térben.

A rendezvényen való részvétel mindössze regisztrációhoz volt kötve, így bárki ellátogathatott az intézmény falai mögé.

A fedelesben a díjlovas edzések zajlottak Nagyházi Júlia vezényletével. A lovasok többségében előkészítő és alap szintű tudással rendelkeztek. A lovak között fellelhettünk pónit, fiatal lovat és idősebb tanító lovat, mint ahogy azt a díjugrató edzéseken is tapasztalhattuk. A feladatokban elsősorban a lovasok üléskorrekciója, a lovak egyenesre igazítása és elengedtetése volt a feladat.

A délelőtti edzéseket Sós Attila olimpikon vezette le 2-3 fős osztályokban. Attila edzései közben megtelt a lelátó, szívesen hallgatták az érdeklődők a különböző szituációkra adott magyarázatokat.

A szabadtéri pályát a délutánra Jován Richárd díjugrató edző vette át, aki három osztályt tartott kezdetben nagy lovakkal érkező lovasoknak, majd végül pónilovasoknak. A versenyzők élénk figyelemmel hallgatták az instrukciókat és mosollyal zárult minden edzés.

A tapasztalatok alapján minden edzés ismeretekben gazdag, tartalmas volt.

Közben a reggeli óráktól zajlottak a tanteremben az órák, amelyeket a Szabadidős Szakág oldalán online közvetítettünk.

A napot dr. Tuska Péter ügyvéd és lovastusa versenyző nyitotta meg izgalmas, Lovakra vonatkozó adásvételi szerződések általános és különös szabályai című előadásával. Egy sokakat érintő, kényes téma, amit könnyen felfrissíthetünk, amikor aktuálissá válik, hiszen a szakági Facebook oldalon rögzítésre került. Péter könnyed, gyakorlatias előadásával értelmezte számunkra azokat a nehéz jogszabályokat, amelyeket szükséges lenne minden lovasnak ismernie annak érdekében, hogy amikor az élet egy nehéz helyzet elé állítja, ne kövesse el a tipikus hibákat, illetőleg, ha már megtette, legyen róla tudomása, hogyan, kinek a segítségével tud kilábalni belőle. Hasznos, nehéz téma.

A Probody Studio képviseletében két csodálatos hölgyet mutattunk be a lovas társadalomnak, akik maguk is lovasok. Kornis Krisztina és Varró Tina elsősorban a díjlovaglás szerelmesei, a versenysportban már többen ismerik őket – nem csak lovaglás sportágban. Lovasok mozgásterápiája címmel számtalan hasznos információt osztottak meg velünk a helytelen és helyes mozgásformákkal, bemelegítéssel és a sérülések utáni rehabilitációval kapcsolatban. A mozgásterápia egy rendkívül mellőzött, ugyanakkor egy rendkívül fontos témaköre a lovasok edzésének, képzésének. Reméljük, Magyarországon is méltó helyére kerül a lovassportokban.

Pataki Gergely, a Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesületének tenyésztésvezetője vállalta el felkérésünket és ajánlotta fel segítségét a csikóneveléssel, csikóztatással kapcsolatos témakör ismertetésében. A csikónevelés a születéstől a választásig elnevezésű előadás indítója Gergely tapasztalatai alapján egy rendkívül hiánypótló téma. A legtöbb tagot számláló szakág tagjai nagy részben tenyésztéssel is foglalkoznak, s a tenyésztési gyakorlat tartogat fejlesztendő területeket országosan.

Dr. Csepeli Edina állatorvos a versenyzéshez, valamint az állattartáshoz szükséges állatvédelmi előírásokkal kapcsolatban tartott előadást, amelyek megléte okvetlenül szükséges minden lóféle tartásához.

Kelemen Kristóf interaktív, gyakorlatorientált előadása a lómanuálterápiáról izgalommal töltötte el a nézőket. Praktikus, otthon gyakorolható átmozgató gyakorlatok, kis ellenőrzések, amelyeket elsajátíthattak a lovasok. A ló manuálterápia egy új, friss témakör a lovasok között, hasznossága megkérdőjelezhetetlen, csakúgy, mint a humán módszertan esetében.

Dr. Wagner Kinga előadása is egy izgalmas témát ölel át, A gyermek lélektana, a szabadidőlovas coaching, azaz hogyan éli meg gyermekünk a sikert és a kudarcot, milyen tényezői vannak ezeknek. Szó esett a szülői szerepekről, edzői lehetőségekről, sportolói attitűdökről, elszántságról, tervekről, álmokról, nehézségekről. Az előadás impulzív, elgondolkodtató és edzői szemmel teljes mértékben átérezhető volt.

Marton Zsófia előadása, A legelő és a széna mérgező növényei rendkívül hasznos és hiánypótló volt, képanyaggal szemléltette a mérgező növényeket, amelyeket mindenkinek ismernie kell. Az előadás visszanézhető, ami valószínűleg könnyebbséget jelent a könyvet manapság kevéssé forgató társadalomnak.

A rengeteg pozitív visszajelzés alapján örömmel nyugtáztuk, hogy a Szabadidős Szakmai Nap egy minden igényt kielégítő, tartalmas és szükséges rendezvény volt. Egy olyan alkalom, amikor a legjobbaktól tanulhatunk tudásszinttől függetlenül. Amikor megismerkedhetnek a lovasok, edzők, szakmai fórum keretén belül barátkozhatnak, kérdezhetnek, s a verseny stressze nélkül ismerhetnek meg új lovas helyeket, embereket, példaképeket, s tanulhatnak hiteles forrásból.

A következő alkalomra augusztus 15-én került sor a Hungarikum Ligetben, Lakitelken. Hasonló tematikával, de más előadókkal, egy újabb csodálatos helyszínen találkoztunk a szabadidőlovasokkal.

Örömmel tapasztaljuk, hogy a legszebb lovardák mind megnyitják kapuikat, hiszen számukra is rendkívül fontos a fiatal nemzedék lovas kiművelése.

Szöveg: Csilló Rita
Fotó: Szabadidőlovas Szakág

Kapcsolódó cikk
Kommentek