Beszámoló a Díjugrató Szakág 2024-et lezáró közgyűléséről

Dijugratokgy2024 25 og

A Díjugrató Szakág 2024-es évet lezáró közgyűlésének ezúttal is a kiskunhalasi Hirling József Lovaspark adott otthont, ráadásul épp a névadó születésének évfordulóján. Az esemény levezető elnöke Kovács Iván volt. A közgyűlésen 66 egyesület szavazott.

A Szakág 2024-es beszámolói, illetve a 2025-ös év tervei már a közgyűlés előtt elérhetőek voltak a Szakág oldalán, így a résztvevők felkészülten érkezhettek az eseményre.

A 2024-es év sarokszámairól, eseményeiről és eredményeiről, valamint a 2025-ös év szakmai terveiről ezúttal is a Díjugrató Szakág elnöke, Szotyori Nagy Kristóf Számolt be.

Elhangzott, hogy 2843 licenccel rendelkező ló és 1772 licenccel rendelkező lovas vett részt az elmúlt év versenyein. Ezek szakmaiságáért 107 licenccel rendelkező versenybíró, 27 steward és 19 pályaépítő felelt. 50.407 startot regisztrált a Topsoft rendszer. A rajtengedély vizsgák tavasztól őszig 13 helyszínen, 348 résztvevővel zajlottak.

Nemzeti verseny megnevezéssel 244 versenynapot tartalmazott a versenynaptár. Három speciális versenyt: a Hungarian Future Starst, a Mesterek Tornáját és sok év szünet után a Mén- és Kancaversenyt is sikerült megrendezni. Az ország hat különböző helyszínén három- és négynapos országos minősítő versenyek zajlottak, ahol versenyenként hat kategóriában a nagydíjak jelentették a csúcspontokat.

Dijugratokgy2024 25 6

2024-ben is négy nemzetközi verseny került megrendezésre. Májusban a Nemzetközi Lovassport Szövetség utolsó olimpiai kvalifikációjaként, részben villanyfényben zajlott Szilvásváradi Masters, utána következett 38. alkalommal a Nemzeti Lovardában a Gróf Széchenyi István Emlékverseny, majd június elején a teljes utánpótlás és felnőtt korosztály számára Bábolnán a Pettkó-Szandtner Tibor Emlékverseny. A Nemzeti Lovardában a CSIO ezúttal az Európai Lovas Szövetség Nemzetek Díja sorozatának középdöntője volt. Külön öröm, hogy mind a négy nemzetközi verseny nagydíjában magyar győztesnek szólt a taps:

  • Szilvásvárad Masters: Szentirmai Ferenc - Quandro Blue PS
  • Gróf Széchenyi István Emlékverseny: ifj. Kövy András - Accoton PS
  • Pettkó-Szandtner Tibor Emlékverseny: ifj. Szabó Gábor - Xixo Borgia
  • Budapest CSIO: Jármy Vince - JB Koronaőr, ifj. Szabó Gábor Mezőhegyes Chabalával pedig harmadik lett.

A felnőtt válogatott sok év szünet után ismét dobogóra állhatott a budapesti Nemzetek Díjában. A Szentirmai Ferenc, Jármy Vince, ifj. Kövy András, Szuhai Péter összeállítású csapat Horváth Balázs szövetségi kapitánnyal és Norbert Nuxoll szövetségi edző vezetésével egy hibaponttal harmadik lett az erős mezőnyben.

A felnőtt válogatott CSIO szereplései és nagydíj győzelmei mellett az utánpótlás is kiemelkedő eredményeket ért el. A Kisgergely Kata Csenge, Bencses Réka, Kiss Lizanna, Osztovits Péter összeállítású fiatal lovas válogatott Nemzetek Díját nyert. Az ifjúsági csapat (Szuhai Rodrigo, ifj. Szuhai Gyula, Benedek Adél, H. Nagy Emma) a hollandiai Európa-bajnokságon Pirik Zsolt vezetésével a legjobb tízbe került. Ifj. Szuhai Gyula megnyerte az Európa-bajnokság elődöntőjét és nyolcadik helyen végzett egyéniben, míg a 15 éves Szuhai Rodrigótól csak egy vis major helyzet tudta az érmet elvenni a száz fős mezőnyben.

A Lovassport Kft. díjugrató lovai szintet léptek, ötcsillagos nagydíjban értek el helyezést, 155 centiméteren ugrottak hibátlanul, világkupát nyertek, több győzelmet és számos helyezést értek el nemzetközi nagykörökben.

A hazai versenyrendszerben fedettpályán és szabadtéren a versenyek bajnoki döntőkkel, finálékkal teljesednek ki. A kvalifikációt szerzők fedettpályán idén Kaposváron és Kecskeméten versenghettek kilenc egyéni címért. Szabadtéren a 100. jubileumi Magyar Bajnokságot Szilvásvárad rendezhette meg. A 41. Tenyészverseny a felnőtt Országos Bajnoksághoz kapcsolódott be. A Championátus két fordulóval ismét folytatódott Kiskunhalason és Bábolnán. Szeptemberben a négy regionális döntő egy időpontban, kiemelt díjazásokért zajlott.

A Díjugrató Szabályzatba pár évvel ezelőtt bekerült felkészítő versenyszámok a nemzeti versenyeken komoly teret kaptak, a rajtengedély vizsgára készülők és a nyitott kategóriában indulók álltak starthoz.

Az egyesületek, lovardák kezdeményezései kiegészültek a Magyar Lovassport Szövetség Műhelyprogramjával, számos továbbképzést látogathattak a lovasok és edzők. Az edző regisztrációs vizsgarendszer a kaposvári Pannon Lovasakadémián folytatódott, 2024-ben 323 edző váltott ki licencet.

Az év során a Szakág többször szervezett sportorvosi vizsgálatot is. Az országos bajnokságon a győztesek doppingvizsgálata negatív eredményt adott.

A Díjugrató Szakág kommunikációs tevekénysége a weboldalán, illetve a közösségi médiában zajlott. A Szakág kiemelkedő személyiségeivel és a nagy versenyek győzteseivel számos videó interjú készült. A CSIO-t ismét az M4 sport csatorna közvetítette. Az Eurosport Hungary a Díjugrató Szakbizottság által delegált szakkommentátorral közvetítette a világ nagy versenyeit.

Szotyori Nagy Kristóf köszönetet mondott a Szakág támogatóinak, a FIAT-nak, a Horse Trans Cargónak, az Inter Horse Trucknak, a Magyar Olimpiai Bizottságnak, a Honvédelmi Minisztérium Sport Államtitkárságának is.

Az előző év pénzügyi beszámolóját, valamint a 2025-re vonatkozó pénzügyi tervet Juhász Tibor ismertette.

Szakmai tervek és beszámolók a Díjugrató Szakág weboldalán »

Videó felvétel a Közgyűlésről »

Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu

Kapcsolódó cikkek
Kommentek