Réti Dávid és Nicon a Quality Championátus I. fordulójának győztese

A kiskunhalasi Hirling József Lovaspark füves arénája adott otthont a Quality Championátus I. fordulójának. A három nap során harminchárom versenyszámot tartottak meg a füves arénában és majd félszáz startot regisztrált a Kunné Fekete Alexandra elnöksége alatt működő zsűri. A lelátókon szép számú közönség biztatta a sportolókat.
Pénteken az elődöntőkre került sor. Tizenkettő versenyszámot tartottak, amelyből öt nyitott számot láthatott a publikum. Az első versenyszám nyolc óra előtt indult a füves arénában két nyitott körrel, majd következtek a championátus elődöntők. A nap során 190 startot láthatott a közönség. A pályákat Karádi László pályaépítő és csapata állította fel.
III. fokú hőségriasztás volt érvényben ezen a napon, de a nagy forróságot jól viselték a lovak és a sportolók is. Az istállókban folyamatos volt a ventilátorokkal erősített szellőztetés és a patamosókban is segítettek a lovak számára elviselhetővé tenni a kánikulát.
A pénteki győztesek:
- 1.) 100 cm-es nyitott versenyszám ideális időre: Bierbaum Flóra, CHACCO ELVIRA-B, Univerzum LK Etei SE
- 2.) 105 cm-es nyitott versenyszám időre: Tóth Martin József, JAMIE, TM Lovasok SE
- 3.) Póni lovasok 90 cm-es elődöntő, lovasok stílusversenye: Gubicza Kamilla, CRISTO, Scuderia SA LSE
- 4.) Gyermek 100 cm-es elődöntő, lovasok stílusversenye: Bodnár Alexa, LAY YOUR LOVE ON Z, Némethy Bertalan Alapítvány
- 5.) Serdülő B 110 cm-es elődöntő, stílus verseny alapidővel, (indulók 25%-a összevet): Jancsó Jázmin, PM BALOUVELLE, Pilisi Lovas Egyesület
- 6.) Amatőr 110 cm-es elődöntő, létfázisos versenyszám, megszakítás nélkül: Pál Vivien, Q-SARIPUSZTA MERLOT, Lovasklub Kft.
- 7.) 110 cm-es nyitott versenyszám időre: Varga Lili, MYLO CAPTAIN, Kabóka LSE
- 8.) Serdülő A 120 cm-es elődöntő, kétfázisos versenyszám, megszakítás nélkül: Frányó Csenge, BOGNÁR OBSTREICHER, Kiskunhalasi LTSE
- 9.) Utánpótlás 125 cm-es elődöntő, étfázisos versenyszám megszakítás nélkül: Gál Balázs Milán, EMERALD DE REVEL, Csilló Lovas Egyesület
- 10.) Felnőtt 130 cm-es elődöntő, étfázisos versenyszám. megszakítás nélkül: Tóth Martin József, JEGENYE, TM Lovasok SE
- 11.) 120 cm-es nyitott versenyszám időre: Farkas Nóra, SWEETIE, Steel SE
- 12.) 130 cm nyitott versenyszám időre: Nagy Sándor, CASIO, Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE
Szombaton a középdöntőkre került sor a Hirling József Lovasparkban. Ismét kánikula uralkodott, de a nagy meleg ellenére a lovak és a sportolók is jól vették az erőpróbákat, sok hibátlan pályát láthatott a közönség.
Tizenkét versenyszámot tartottak öt nyitott számmal. A pénteki formákhoz sokan közel hozták a napot, az élmezőnyben azonban cserélődtek a sorrendek. Egyedül az utánpótlás középdöntőben történt ismételt győzelem: Emerald De Revel nyeregében a Csilló Lovas Egyesület lovasa, Gál Balázs Milán nyert lett ismét az első. A kiskunhalasi Nagy Sándor is duplázott, 130 centiméteres magasságon győzött ismét Casióval.
Ahogy a championátusokon lenni szokott, nagy izgalmakat hozott a csapatverseny. A felnőtt középdöntőn összevetésekre került sor az érmes helyezésekért. A megmérettetést végül a Caspark együttese nyerte, a második helyet a Platthy József Régió csapata szerezte meg, a harmadikon Pest Vármegye végzett.
A szombati győztesek:
- 1.) 100 cm-es nyitott versenyszám ideális időre: Nagy Nelli, LORA, Csömöri LTKE
- 2.) 105 cm-es nyitott versenyszám időre: Tóth Blanka, JENNIFER, Vital Lovas Klub
- 3.) Póni lovasok 90 cm-es középdöntő, lovasok stílusversenye: Jenei Zsófi, BOLYGÓ, Vidó Lovaspark Hajdúböszörmény SE
- 4.) Gyermek 100 cm-es középdöntő, lovasok stílusversenye: Németh Júlia, FERGUS DE MERZE, Koroncói Lovaspark SE
- 5.) Serdülő B 110 cm-es középdöntő, stílus verseny alapidővel, (indulók 25%-a összevet): Soós Réka Eszter, CATTINA, Garai Lovaspark LSE
- 6.) Amatőr 110 cm-es középdöntő, létfázisos versenyszám, megszakítás nélkül: Szalai Vivien Kitti, SAMANTHA, Hevesi SE (Lovas Baráti Kör)
- 7.) 110 cm-es nyitott versenyszám időre: Arató Alma, TIMPEX GÁLA, Timpex Nyíregyh. LK
- 8.) Serdülő A 120 cm-es középdöntő, kétfázisos versenyszám, megszakítás nélkül: Sáli Csenge, JÁCINT, Connemara LE
- 9.) Utánpótlás 125 cm-es középdöntő, étfázisos versenyszám megszakítás nélkül: Gál Balázs Milán, EMERALD DE REVEL, Csilló Lovas Egyesület
- 10.) Felnőtt 130 cm-es középdöntő, kétfázisos versenyszám. megszakítás nélkül: Ódor Enikő, JASON STATHAM, Equitania LC
- 11.) 120 cm-es nyitott versenyszám időre: Szűcs Milán, ZIDANE, Pakscha Karolina MLE
- 12.) 130 cm nyitott versenyszám időre: Nagy Sándor, CASIO, Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE
Csapat eredmények:
1. Caspark csapata 10 pont
- Csapatvezető: Szikszai Lajos
- Csapattagok: Szikszai Katica - CALUNA, Weiser Sarah - DIARON DIAMANT, Tunner Zoé - CANETTO DE SEMILLY, ifj. Néveri Imre László - KANNAN STAR N
2. Platthy József Régió csapata 9 pont
- Csapatvezető: Kiss Nikoletta
- Csapattagok: Monori Levente - GOODLUCK, Soós Réka Eszter - CATTINA, Kurinszki Mónika - CASPER, Fekete Antal - LA BAULE
3. Pest Vármegye csapata 8 pont
- Csapatvezető: Hrabovszky Stégner Alexandra
- Csapattagok: Kertész Vivien - BALOU CHIN CHIN K, Szöllősi Jázmin - KORAX CENZOR GONDTALAN, Sáli Csenge - JÁCINT, Schád Zsófia - NIKOL HEART
Vasárnap került sor a döntőkre. Kilenc versenyszámot tartottak, ebből két nyitott számmal. Az első két nap a mezőny elején végző lovasok a döntők során is helytálltak, néhányan ismételtek. A felnőtteknél a többszörös champion, Réti Dávid rendkívül dinamikus és tapasztalt lovával, Niconnal nagy lépést tett győzelmével a végső siker felé.
Az időjárás nagyot fordult, mintegy 10 Celsius fokot csökkent a hőmérséklet és a füves aréna pályáját hajnalban nyári zápor frissítette fel. Egy 105 centiméteres nyitott számmal indult a nap, majd következtek a döntők. Az akadálymagasságok 5 centiméterrel nőttek a szombati feladatokhoz képest és a fordulókat időre, egyszeri összevetéssel rendezték meg. A pályaépítő, Karádi László és csapata korrekt, a döntők színvonalához méltó vonalvezetésű pályákat biztosított a lovasoknak. A döntők során az utánpótlás korosztály kivételével minden fordulóban összevetésre került sor.
Ritka érdekesség, hogy a serdülő A kategóriában a harmadik helyezést pénzfeldobással döntötte el a zsűri elnöke. Csontos Júlia (Golion) és Hanga Sára (Clarissa MZ) ugyanis az összevetésben századmásodperce azonos (36,59 mp) hibátlan eredményt értek el. A szerencse és a pénzérme végül Csontos Júliának adta meg a harmadik helyet.
A vasárnapi győztesek:
- 25.) 105 cm-es nyitott versenyszám időre: Tóth Laura, Q-CHIN CHIN CHACCO, Gyömrői Tövesmajor LE
- 26.) Póni lovasok 100 cm-es döntő, időre egyszeri összevetéssel: Jenei Zsófi, BOLYGÓ, Vidó Lovaspark Hajdúböszörmény SE
- 27.) Gyermek 105 cm-es döntő, időre egyszeri összevetéssel: Nagy Aisa Mira, APOLLO CREED, Pasaréti Honvéd Lovas SE
- 28.) Amatőr 115 cm-es döntő, döntő, időre egyszeri összevetéssel: Szalai Vivien Kitti, SAMANTHA, Hevesi SE (Lovas Baráti Kör)
- 29.) Serdülő B 115 cm-es döntő, időre egyszeri összevetéssel: Jancsó Jázmin, PM BALOUVELLE, Pilisi Lovas Egyesület
- 30.) Serdülő A 125 cm-es döntő, időre egyszeri összevetéssel: Sáli Csenge, JÁCINT, Connemara LE
- 31.) Utánpótlás 130 cm-es döntő, időre egyszeri összevetéssel: Szabó Sándor, GIDRAN XXIX-21 (KELEVÉSZ), Mezőhegyesi Ménes KH SE
- 32.) Felnőtt 130 cm-es döntő, időre egyszeri összevetéssel: Réti Dávid, NICON, Equitania LC
- 33.) 120 cm-es nyitott versenyszám időre: Szaszák Rubina, RÁDIHÁZA HENNA, Foltin Lovas Park
A championátus két hét múlva Bábolnán folytatódik.
Szöveg: Kovács Iván
Fotó: Katusné Gudmon Kata
Kommentek