Buza Patrik Zoltán a Némethy Bertalan Régió legjobb felnőtt lovasa

Nemethy dobogo felnott og

Izgalmas versenyt hozott a Bábolnán megrendezett regionális döntő, ahol a Dunántúl hét megyéjének lovasai mérhették össze tudásukat.

Címvédéssel záródott a Dunántúl hét megyéjét felölelő Némethy Bertalan regionális felnőtt döntő. A 135 centiméteres, tizenhárom számozott akadályból álló pályát és az elődöntőt egyedül a tavalyi győztes, Buza Patrik Zoltán tudta hibapont nélkül teljesíteni Elasko Hero nyergében. A bábolnai születésű bajnoknak Rozmán Ferenc, a Bábolnai Lovas Kör elnöke és Bönde Ferenc, a Komárom-Esztergom megyei lovas egyesület vezetője gratulált.

A további dobogós helyek sorsáról összevetés döntött. A rövidített pályán második helyen, Bazsó Gergely tanítványa, a tavalyi U25-ös országos bajnok, Nagy Evelin végzett, aki Montague nyergében a leggyorsabb hibátlant lovagolta. A harmadik helyért járó bronzérmet az Eventum Lovas Klub versenyzője, Szotyori Nagy Kristóf szerezte meg, aki Chachacha nyergében szintén hibátlanul teljesítette az összevetést.

Negyedik helyen a Hárskúti Lovas Klub versenyzője, Szabó Bence végzett Concordia nyergében, aki verőhiba nélküli összevetésével pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el. Ötödik lett a Viktória SE versenyzője, Ilyés Tímea Dimaro 8 nyergében, hatodik a Biogáz Unió versenyzője, Kiss Dominika Spartacusszal.

Buza P
Buza Patrik Zoltán - Elasko Hero

A kezdő lovas kategóriában az elődöntő és a középdöntő stíluspontjai alapján dőlt el a végső sorrend. Grózner Szilárd tanítványa, Héra Viktória és Qui Boy 16,8 stíluspontot szerzett, így az NBH Hungary Sportegyesület versenyzője megérdemelten állhatott a dobogó legfelső fokára. Második helyen Szalay Judit tanítványa, Melkovics Vivien végzett Presko Van de Vennennel 16,4 ponttal. A bronzérmet a Prosper Lovas Klub versenyzője, Ludvig Vivien szerezte meg, aki Rolex nyergében 15,9 stíluspontot gyűjtött. A kezdő lovasok között negyedik helyen Patyi Panna Lilla, ötödik helyen Mohácsi Laura, hatodik helyen pedig Gyimóthy Kata végzett.

Kezdo babolna2026

Az amatőr lovasoknál tíz lovas is hibátlanul teljesítette a Fodor István által épített elődöntőt és döntőt. A rövidített pályán a Némethy Bertalan Alapítvány versenyzője, Maróty Mikolt és Bognár Jenchacco mindössze 15 századmásodperces előnnyel megelőzte Szikszai Lajos tanítványát, Hidvégi Kata Lucát, aki Calimerót lovagolta. A harmadik helyet Pirik Zsolt tanítványa, Szász Anna szerezte meg Hot Fox nevű lovával. Negyedik lett az Omega Lovas Klub versenyzője, Palkovics Dóra, ötödik helyen pedig Iby Ferenc, a verseny legidősebb lovasa végzett. A hatodik helyet a Rajkai Lovas Egyesület versenyzője, Ádám Boglárka szerezte meg.

Amator

Az ifjúsági kategóriában papírforma győzelem született. Vándor Zsófia tanítványa, Juhász Léda és Cym Carlsson S első összevetőként a leggyorsabb hibátlant teljesítve megnyerte a regionális ifjúsági döntőt. A második helyen Szalay Judit tanítványa, Lányi Panna végzett Chacdon KRH nyergében, aki minimális különbséggel előzte meg Kövy András tanítványát, a Pulai Lovaspark versenyzőjét, Berecz Adélt és a rutinos szürke Cayát. Negyedik helyen végzett a tavalyi gyermek országos bajnok Árpási Aliz Carloccioval. Ötödik lett a Sport and Horse versenyzője, Kunos Anna Ombréval, míg a hatodik helyet a Zalalövői Lovas Egyesület versenyzője, Pajzsi Jázmin szerezte meg La Couer Lucky nyergében.

Ifi

Rekord létszámú, tizenöt csapat állt starthoz szombaton a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok pályáján a Dunántúl regionális csapatbajnokságában. Az alappálya teljesítése után hat csapat felnőtt lovasai lovagolhattak összevetést az érmekért.

Az aranyérmet a négy hölgyből álló Győr-Moson-Sopron megyei csapat, a Pirik Zsolt által vezetett Fellegek Királynői szerezte meg. A Szász Anna, Krepcsik Lara, Petes Maja és Melkovics Vivien összeállítású együttes a dobogó legfelső fokára állhatott, mivel Petes Maja Gwen nevű lovával mindenkinél gyorsabb volt.

Az ezüstérmet Veszprém megye csapata szerezte meg. Nagy Evelin és Montague nevű mindössze tizenkét századdal maradt le az aranyéremről. A Berzsenyi Szilvia által vezetett együttes tagjai Gyimóthy Emma Kata, Fodor Ildikó, Vasáros Fanni és Nagy Evelin voltak.

A harmadik helyen a házigazda Komárom-Esztergom megye I-es csapat végzett. A négyfős együttesben Szotyori Nagy Kristóf Chachacha nevű lovával az összevetésben is hibátlan volt, ami nagyban hozzájárult a bronzérem megszerzéséhez. A csapat további tagjai Szebényi Lili, Ott Florina és Farkas Csenge voltak, a csapatot Baumann Bori vezette.

A negyedik helyen a Vándor Zsófia által vezetett Komárom-Esztergom megye II-es csapat végzett, megelőzve a Szentirmai Péter által vezetett Komárom-Esztergom III-as csapatot, valamint a Győri Anna által vezetett Veszprém megye II-es együttest.

Babolnacsapat

Forrás: Díjugrató Szakág
Fotó: Kovacs Petronella Photography

Kapcsolódó cikkek
Kommentek